2016. 06. 04.

HOLDIDŐ


A nő lénye mindig is rejtélyes volt. Titkok, csodák hordozója. Képes volt sebesülés és betegség nélkül
Kép: Benedict Gacutan
vérezni, aztán látszólag valami rejtélyes erő hatására megfogant, gömbölyödni, növekedni kezdett a hasa, testében hordozta a gyermekét, majd világra segítette és továbbra is a testéből táplálta.

A vérzés megjelenése, a lánygyermek nővé érése, a legelső a női vérmisztériumok sorában. Ennek a nagyon fontos eseménynek a megélése hosszútávú hatással bír. A lány virágzásnak indul, vonzereje, bimbózó szexualitása támaszra vár.
Mindent meg kell tennünk, hogy lányainkat megerősítsük ebben a kezdeti időszakban, hogy zsenge erejét ne törjék meg a külső hatások, hogy büszke lehessen arra, belépett a nők közösségébe, megérezhesse, hogy ez a közösség befogadja! Éreznie kellene az összetartozást, a befogadást, a biztonságos megtartó és támogatóerőt, a női kör melegséget adó ölelését.
Valamikor így volt és talán néhány helyen még ma is így van. Talán néhány helyen ismét így van.

Mit éltél át, amikor először láttad meg a testedből fakadó vöröslő patakot?
Büszke voltál-e, átjárt-e az öröm vagy úgy érezted inkább el kellene bujdokolnod?
Tudtad-e egyáltalán mi történik éppen a testeddel?

A minket körülvevő környezet, a korszellem, fontos szerepet játszik abban, hogyan viszonyulunk a vérzéshez.
A patriarchátus előtti időkben, de néhány indián és ausztrál bennszülött törzsnél is a menstruációt lelki-szellemi jelenségnek tekintették, egy olyan különleges állapotnak, ahol megtörténik a „szent világokba” való belépés. A nők ciklusa egyszerre volt tiszteletet parancsoló és félelmetes, de ismerték a fontosságát. És ismerték a női vér gyógyító erejét.
A törzsi életben fontos szerepet kapott a „Holdsátor”. Úgy vélték, hogy a menstruáció az egész törzs szempontjából nagyon fontos esemény, mert a menstruáló nők a víziók, álmok világából érkező útmutatásokat adhatnak át a közösségnek.
Thomas Buckley és Alma Gottlieb antropológusok úgy vélik, hogy a későbbi korokban ennek a hagyománynak a félreértelmezése vezetett el a menstruáló nő elkülönítéséhez.
Az ősi korokban a Holdsátor biztosította a menstruáló nőnek az elvonulás lehetőségét, de nem azért mer tisztátalan volt, hanem mert a törzs tudta, hogy valami fontos, valami szent dolog történik vele.
Számtalan kultúrában mágikus tulajdonságokkal ruházták fel a menstruációs vért, és úgy vélték, hatalmas erőre tesznek szert azok, akik közvetlenül a yoniból isznak. Hogy mi történt az ősi rituálékon ennyire mélyen nem biztos, hogy sikerül rekonstruálni, minden esetre a vérrel távozó méhnyálkahártya tápanyagban rendkívül gazdag, energiatartalma pedig igen magas. Legendák, mítoszok szólnak a „hallhatatlanság italáról”, a menstruációs vér regeneráló, örök létezést, de legalábbis hosszú életet adó erejéről.
Az északi népek főistene Thor úgy nyeri el a hallhatatlanságot, hogy megfürdik az Első Anya, a „Leghatalmasabb” vérének folyójában.
Odin úgy tesz szert fölényre, hogy iszik a „szent vérből”, melyet a Föld Anya méhének hármas üstjéből lop el. Az egyiptomi fáraók isteni rangjukat azáltal nyerik el, hogy isznak Isis véréből. A kelta királyok úgy válnak istenekké, hogy Mab véréből a „vörös mézsörből” kortyolnak.

A patriarchális rendszerek előretörésével, a vér életadó hatalma, gyógyító ereje veszélyessé és mocskossá silányul. A zsidó hagyomány szerint vérezni nem túl erkölcsös dolog… a nő ilyenkor tisztátalan, és aki megérinti maga is azzá válik.
A görög és római korban úgy vélték, hogy a menstruáló nőtől megsavanyodik a bor, elpusztul a gabona, a gyümölcsök éretlenül hullnak le a fáról, de az ilyen nő jelenléte, még az acél élét is eltompítja.
Mekkora erőt tulajdonítanak a vérnek és mennyi félelem övezi!
Thomas Buckley és Alma Gottlieb kutatásai szerint, a menstruáció a mai társadalmak többségében tabu, legyen szó akár Borneó, Afrika, Amerika vagy Európa vidékeiről. Felhívják a figyelmet azonban arra is, hogy a vérzés tabusítása a nő feletti hatalom gyakorlásának, a kontrollnak az eszköze, a nő alárendeltségének egy formája.
Mindezek mellett a jelenkorban azt is megtapasztalhatjuk, hogy a nők egy elég nagy hányada a vérzésre már csak teherként tekint. Sokszor „átokként” éljük meg, pedig a ciklusunk az egyik legnagyobb áldás, amely által megélhetjük alkotóerőnket, táplálhatjuk lelkünket, szellemünket.

Különös, egyedülálló ajándék az a hónapról hónapra megtörténő hullámzás, mely a női lét kiváltsága. Minden egyes ciklus alatt lehetőségünk van a fény és árnyék közötti áramlásra, minden egyes hónap végigvezet bennünket az élet- halál-megújulás ciklusán, amikor pedig megfogan a gyermekünk, fejlődésnek indul bennünk egy új élet, testünk minden egyes sejtje ennek a csodának rendelődik alá. Óvja, védi, táplálja. A vérzés nem egyszerűen egy biológiai folyamat, lelki, szellemi utazás hónapról hónapra, a bölcsesség, az érés útján.