2018. 11. 27.

"A NŐ ISTEN FÉNYÉNEK RAGYOGÁSA" (RUMI)

A nő felszabadulása és egy új értékrend alapjainak - az immár szabad nő általi letétele - az emberiség jövőjének záloga.
De vigyáznunk kell! Nem követhetjük el ugyanazt a hibát, amit a férfiak elkövettek
ellenünk!
A mi erőnk nem a másik nem elnyomásából táplálkozik! Nekünk saját, eredendő erőnket érdemes kiszabadítani az évezredes elfojtás, a rárakódott törmelék alól.

Nekünk magunknak - önmagunkban - kell feloldani a régi idők lenyomatait. Oldani a generációs terheket, a félelmet, a kisebbrendűséget, a dühöt, az árulást, és mindazt, ami felbukkan.
Nekünk, nőknek kell visszahoznunk azokat az értékeket, melyeknek hiánya kritikus állapotba sodorta az emberiség egészét.

2018. 11. 03.

Ki mondhatná meg, milyen a Te nőiséged? (1)

A Kis Hableány és a Harcos Amazon archetípusa közötti skála elég széles és mindegyik archetípus teljesen egyenrangú, egyenértékű!
Mégis, rendre elgondolkodom, vajon miért tartunk még mindig ott, hogy egymást akarjuk oktatgatni nőiségről oly módon, miszerint kijelentjük a női erő az szelíd erő. És punktum.

"A nő gyengéd, de semmi esetre sem szelíd."
Clarissa Pincola Estés

Ehhez az Estés gondolathoz csak annyit lehet hozzátenni, hogy a háziállatok szoktak szelídek lenni. Azok az állatok, akiket betanítanak...betörnek.

 Ha Téged a szocializációs folyamatod során sikerült megszelídíteni, vagyis betörni, és bármennyire kellemetlen is számodra felnőttként, de ebből a mintából, mégsem akarsz/mersz/tudsz kilépni, nyilván a "szelídség" és/vagy a megfelelési kényszer lesz a megalkuvásod eszköze. Számodra ez a női minta létezik, még akkor is, ha egy torzulás történt a neveltetésed során.

Ha azonban a "szelídség" - egy visszahúzódóbb, introvertáltabb, ugyanakkor gyengéd minőség- veleszületett természeted, saját belső erőközpontodból bukkan fel, tehát ebben a mintában önazonos vagy, nem lesz rá szükséged, hogy azt hangoztasd - a női erő ilyen!
Ha Te a saját természetedet éled, akkor jól érzed magad a bőrödben, és pontosan tudni fogod, hogy a világ, az emberi természet, így a nőiség is végtelenül színes, és jóval túlmutat az elmúlt korok dogmatikus elvárásain.

Amíg Artemisz nem nézi le Héra háziasszonyi voltát, férjétől való függését, amíg Héra nem kritizálja irigyen Artemiszt, addig tudni lehet, hogy mindkét Istennő a saját minőségét éli, így aztán eszük ágában sincs tanácsokat osztogatni, vagy kioktatni egymást a valódi nőiségről.

Földi viszonylatban - ha egy amazon mentalitású nő nem akar minden áron harcra lázítani, mondván törj ki a sorsodból, állj fel, alapíts céget, mert csak akkor vagy szabad és igazi nő, akkor valószínűleg harmóniában van önmagával.

Ha egy, csak  a családjának élő nő nem akar meggyőzni, hogy vegyél vissza, légy alázatos, mert ez kell a férfinak,  akkor valószínűleg ő is  harmóniában van önnön lényével.

Tehát, amíg az archetípusok is és a halandó nők is a saját egyedi minőségüket élik, és abban jól érzik magukat,  addig nincs arra igényük, hogy más értékek szerint élő nőket leszóljanak, vagy a nőiség mibenlétéről más nőket meggyőzzenek.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni: a Kis Hableány és a Harcos Amazon archetípusa közötti skála elég széles.
Mindig lesz, aki vissza akar húzódni, aki háttérben akar maradni –

NEM AZÉRT, MERT EZT VÁRJÁK TŐLE, HANEM MERT EZ A TERMÉSZETE

– és lesz olyan, aki képtelen visszahúzódni, mert ez a minőség egyáltalán nem természete,

EHELYETT AZONBAN RENDELKEZIK SZÁMTALAN EGYÉB ÉRTÉKKEL.

Azt, hogy az illető nő helyén van-e, pontosan onnan lehet tudni, hogy nem akarja megmagyarázni, milyen a "helyes", milyen a „valódi” nőiség.

Meg kell értenünk, hogy egy sebesen változó korban élünk, ahol réges-rég megdőltek a nőről és férfiról alkotott nézetek, és ahol pontosan tudjuk, hogy ezek az átkozott korlátok mennyit romboltak nőben, férfiban, és a társadalomban egyaránt.

Azt javaslom minden nőnek – azt a minőséget élje, aki a legerősebben él benne!
Azt javaslom minden nőnek, felejtse el a sztereotípiákat!

Magam is megdolgoztam ezt a kérdést a saját lelkemben, mert volt néhány minta, amitől a hideg rázott. Nem kevés önmunkámba került, hogy megértsem, mi taszított ezekben annyira, és hogy megtanuljam a nőiség palettáján felbukkanó színeket elfogadni. Valamennyit!

Bármilyen nehéz is nekünk nőknek, de mégiscsak szembe kellene már néznünk végre azzal is, hogy

ÉRETLEN GYEREKKÉNT KEZELJÜK A FÉRFIT! EGÉSZEN ADDIG, AMÍG MEG VAGYUNK GYŐZŐDVE ARRÓL, HOGY A NŐ "GYENGESÉGE" A FÉRFI EREJÉNEK ZÁLOGA, ADDIG NEM TEKINTJÜK ŐT SZUVERÉN FELNŐTT LÉTEZŐNEK!

Pont úgy, ahogy egy játékban sokszor engedsz a gyermeknek "had örüljön", na pont ezt a metódust alkalmazod egy felnőtt férfivel szemben is, amikor csendben maradsz mondjuk pusztán azért, hogy érezze, érezhesse ő a "férfi". 
Hát, elég abszurd! (Persze vannak férfiak, akiknek ez így kényelmesebb, de hát nekik is segíthetünk felnőni...)

Mennyire nem tudjuk elképzelni, hogy egy férfi önnön természeténél fogva is bírhat olyan belső erővel, akár egy nő!
Pedig bírhat, csak neki is – mindannyiunknak, úgy nőnek, mint férfinak - meg kell találnia a valódi természetét, ami valljuk be, egy férfi esetében is igen gyakran eltér a sztereotípiáktól.

Ha a nő, a valódi természetét éli, attól még nem kasztrál egyetlen férfit sem!!!
Nem a nők kasztrálják a férfiakat!


FELNŐTT FÉRFI ESETÉBEN A KASZTRÁCIÓT KIZÁRÓLAG ÖNMAGA VÉGEZHETI EL!

Nem attól érzi magát kasztráltnak egy férfi, mert egy "erős nővel" találkozik! Attól érzi magát kevesebbnek, hogy nem tud, de leginkább nem is akar mit kezdeni  a helyzettel, a nő személyével, úgy alapvetően pedig a régi minták változásával, ehelyett a dolgok "megszokott mederbe" való visszarendeződését követeli. Ahogy egyébként néhány nő is. De erről majd egy másik cikk szól.

És hogy milyen az erős nő? Dr. Molnár Eszter szerint ilyen:

Az erős nő mer gyenge lenni, mer bízni, kitartani, ám önmagában stabil és biztos.
Az erős nő mer beengedni, kapcsolódni, nem zárkózik el és vállalja az ezzel járó konfliktusokat.

Sok férfi számára talán ijesztő, és lehet, hogy néhány nőtársam számára is...

Végül had zárjam e sorokat egy férfi szavaival:

"Egy kapcsolatban nem akarok
senkinek sem a fia, sem az apja lenni."

Mi, nők is pontosan ezt szeretnénk!

2017. 12. 08.

A Barlang Asszonya – vajon ki Ő?


Az istennő bölcs, öreg archetípusa, - más néven a „Banya” - az ősi kultúrákban igen nagy tiszteletnek örvendett.
A férfiközpontú vallások szemében azonban az egyik leginkább rettegett és félreértelmezett – ezáltal pedig eltorzított - női archetípus.
Transzformáció, elengedés, öregedés, elmúlás, visszahúzódás halál – olyan minőségek, amelytől korunk embere eltávolodott, és amelyről legszívesebben tudomást sem venne, ha tehetné...
Az idősödő, érett nő létét látni sem bírja.
Pedig szüntelen harcot vívni a természet törvényeivel az élet változásaival szemben az egyik legértelmetlenebb emberi reakció.

Valószínű, hogy ennek az ősi archetípusnak a félreértett, eltorzított felfogásból született meg a népmesék egyik alapkaraktere a gonosz banya, a Vasorrú Bába.
De még ebben a torzításban is észre kell vennünk, hogy legyen bármennyire félelmetes, mindig megtartja az ígéretét.
Alapvetően éppen azáltal segít, hogy könnyűnek egyáltalán nem mondható kihívások elé állítja a kunyhójába betérőket. A kihívások valódi célja azonban, hogy a főhős saját korlátain és nehézségein felülemelkedve végül elérje célját, végrehajtsa feladatát, és elnyerje jutalmát - legyen az erő, fény vagy bármi más.
(pl.: Vaszilisza meséje)

Valami nagyon hasonló történik a hétköznapi életünkben is, mint a mondáinkban.
Főleg ebben a téli időszakban…
Olykor „próbák” sorát álljuk ki, hogy aztán megkönnyebbülve, megnyugodva felfedezzük a nehézségek nyomában felbukkanó ajándékokat.
Megéljük az újjászületést, megújulást, a tettvágyat, a felszabadultságot, újra érezzük életünk szabadabb folyását, az irányt, amerre haladni vágyunk.

A Barlang Asszonyának birodalmában barangolva, bensőket talán a változás igénye feszíti, miközben mindennapjainkban fogva tart a kilátástalanság ölelése.
Rajtunk áll, hogy kibontakozunk-e ebből az ölelésből, hogy kísérletet teszünk-e a kihívásokkal való szembenézésre, vagy belefulladunk a szorításba…
Az egyetlen személy, aki eldöntheti mit választ, és aki mindebből megerősödve jöhet ki, az mi magunk vagyunk.

A "Banya" szentimentálisnak kicsit sem mondható szeretete mindig arra inspirál, hogy legbölcsebb énünket segítsük világra.

A Barlang Asszonya annak az anyának az archetípusa, akiben élete tapasztalataiból, döntéseiből, bátorságából, megérett és felszínre emelkedett tudása, bölcsessége.
Gondoljunk csak az indián törzsek hagyományában jelenlévő Nagyanyák Tanácsára.
Azokra az érett, bölcs asszonyokra, akiknek egyedüli joga volt leváltani a törzsfőnököt, ha az például gyűlöletet szított, vagy nem úgy irányította a törzset, hogy az mindig elegendő vízhez, élelemhez és menedékhez jusson.

Amikor a késő ősz, a tél dermedtségében az elvetett magok mélyen szunnyadnak, akkor a "Banya" uralja a természet erőit.
Jéggel, hóval vonja be a tájat, hogy óvja a Föld méhét, megőrizze az elvetett magok erejét. Csend és mozdulatlanság…


Nekünk, embereknek is ez lenne most a legfontosabb: lelassulni, megpihenni, számot vetni, szembenézni – bármivel. Érdemes mérlegelni –mit kellene már végre elengedni, „kitakarítani” az életünkből – beleértve a tárgyakon át a munkahelyünket vagy egy mérgező, kifáradt kapcsolatot - mi az, ami változásra, megújulásra vár.

Számtalan neve és alakja létezik, szerepeljen itt most néhány a legismertebbek közül:

A szláv folklórban ő Baba Yaga (A Baba szó leginkább a nagymama vagy öregasszony megfelelője, a Yaga általában a kígyóra vagy gonoszságra utal).
A magyar mondákban ő a Vasorrú Bába.
A Walesi-i hagyomány Cerridwen-ként ismeri, aki hatalmas erő és mágia birtokosa.
Ő az üst őrzője, az érett nő bölcsességének és erejének megtestesítője.
Az észak-amerikai indiánok Pókasszony Nagymamaként tisztelik, aki odaajándékozta az embereknek a napot és a tüzet.
Ő az Inanna- mítoszból már jól ismert Ereshkigal, a halál, az Alvilág, a transzformáció úrnője.
Hekate, a görög panteonban szintén az Alvilág és a mágia úrnője.
Az indiai Káli a rombolás és újjászületés jelképe.
Az inuit legendákban ő Sedna az élet és halál úrnője.

A Bölcs Öreg Istennő legendájához tartozó néhány szimbólum:

Az Üst – a változás, a transzformáció jelképe. Vannak, akik kapcsolatba hozzák a keresztény szent Grállal, és talán nem annyira elrugaszkodott gondolat ez, hisz az Üst a női méh, az anyaméh, a teremtőerő, a születés szimbóluma.

A Tükör – szembenézni önmagunkkal, az árnyékkal, és meglátni a mögötte éledő fénymagokat.

A Varázslat – az átalakulás, a transzformáció mágiája, ha úgy tetszik a belső alkímia maga.
Ennek a „varázslatnak” a hiányát, az igényét jelenthetik a fény születése előtti időszak népi hagyományaiban felbukkanó jósló, jövendőmondó szokások.

Ne feledjük, hogy lelkünkben sokkal közelebb vagyunk az ősi legendákhoz, mint gondolnánk!
Az ősi mítoszok és mesék gyökere közös tőről fakad sőt, talán a megtagadott mítoszaink éppen a mesékben, a népi szokásokban élnek tovább, még akkor is, ha az elmúlt korszakok hatásai jelentős mértékben átformálták valódi tartalmukat.
Ma is áthatják modern életünket, ott élnek a tudattalan emlékezet mélységes tárházában.

Ha kedvet érzel az Istennő bölcs, öreg archetípusával való találkozásra, ha úgy érzed van mit "kitakarítani", ha köszönteni szeretnéd önmagadban a lehetőségeket, a fény magjait - szeretettel várunk a december 14.-i programunkon:

Belső utazás a Barlang Asszonyával! – a részletekért KLIKK IDE!


2017. 12. 05.

A Kozmikus Anya világképe

A Kozmikus Anya az idők kezdete óta ott él az emberi világképben.
Már azelőtt létezett, mielőtt bármely más, villámló, haragvó, kirekesztő istenekről fogalmunk lett volna. Az egység emlékezete - annak a világnak a teljessége, amelyben a Nagy Anya a végtelen, termékeny forrás -, ott él bennünk.
Az Ő méhéből jön világra az élet minden formája - a források, folyók, tengerek, a Nap és a Hold, a termőföld, mind az Istennő erejével telített.
A teremtett világot az ő életadó ereje hatja át.

Egy kozmikus háló szövedékében mindannyian összekapcsolódunk. Ebben a térben egységbe rendeződik a látható és a láthatatlan, az élet minden formája és megnyilvánulása. Ahogy a hegyek, erdők, sziklák úgy mi emberek is az eredeti forrás, az eredendő erő szentségében részesülünk.

Az Istennő-kultúra kozmogóniájában, az élet, halál, újjászületés ciklusának szüntelen körforgása tölti be a világegyetemet ugyanúgy, ahogy az emberi létezést.
Ebben a csodálatos ritmusban a Termékenység Istennője is felemelkedik és alámerül, akárcsak a földi környezet élővilága, a Földanya maga.
Az évszakok váltakozása, a sötétség, illetve a fény előretörésének a hullámzása valamikor egybeolvadt az emberi lét ritmusával. Megvolt az ideje az ünnepnek, a kinyílásnak és a visszahúzódásnak.

A mai kor embere elszakadt a természetes ritmusoktól. A sötétség idején sem húzódik vissza, nem merül lényének mélyére, nem ad esélyt a természetes átrendeződésnek, nem áll meg... nem lassít... nem összegez. Rohan, de sokszor fogalma sincs, hova, miért, meggátolva ezzel az élet természetes ritmusát.

Az ősi Istennő-kultúra ránk hagyományozott gazdag öröksége ma már - akár tetszik, akár nem - elvitathatatlan. Az örökség egyik legrangosabb tudósa Marija Gimbutas.
Ő az, aki megfejti ennek a földközpontú kultúrának a szimbolikus nyelvezetét, és aki felfedezésével számtalan írót, művészt, tudóst inspirált. Neki köszönhetően kialakult egy konkrét nyelvezet a történelem előtti korokból származó leletek értelmezésére.
Mindent megtett, hogy a feltárt leleteket ne eméssze fel különféle múzeumok, egyetemek pincéinek sötét raktára, hogy ez az ősi örökség elérhető legyen a számunkra, tudjunk róla, és úgy kortyolhassunk belőle, mint szomjas vándor a tiszta, hűs forrásból.
Kutatásai, értelmezései jelentősen felforgatták az archeológia állóvizét.

Hogy Marija Gimbutas hogyan értelmezte és összegezte a leleteket arról az:

EREDENDŐ ERŐ – NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Gondolatok, interjúk) című könyvemben olvashattok bővebben. - KLIKK IDE

Már az alsó paleolit korszakból, i. e. 500 000-ből felszínre kerültek olyan állatábrázolások, háromszögekkel díszített képek, apró szobrok, amelyeket egyértelműen szimbólumoknak tekinthetünk. Nem tudni pontosan, mikor kezdődött az Istennő kultusza, így nem tudni azt sem, hány évezreden vagy akár évmillión át kísérte őseink világát, minden esetre elég hosszú ideig ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon az emberi pszichében. Az anyajogú társadalom nagy valószínűséggel átível az őskőkor és a korai földművelő társadalmak időszakán.

A feltárt leletek alapján azt láthatjuk, hogy a paleolit, és a neolit kori Európa területein – a mediterrán részeken pedig még a bronzkor kezdetén is – az Istennő jelenléte áthatja a világot.
Társadalma földközpontú, életszerető és természetet ünneplő vallás. A vallás a mai szóhasználatát tekintve nem a legmegfelelőbb kifejezés, mert ebben az ősi kultúrában megkérdőjelezhetetlen az a természetes élettisztelet, az ember belső és külső világának, az ember és környezetének szétválaszthatatlan összetartozása, ami magából az Istennő-kultúra természetéből fakad. A patriarchális szemlélettel ellentétben nem hajszol semmiféle üdvözülést, mennyországot, alázattal fordul az élet felé. A testet sanyargatás és megtagadás helyett tisztelet övezi.
Dualista gondolkodás helyett holisztikus szemléletet követ.

Az Istennő-kultúra ciklusokban, nem pedig linearitásban gondolkodik. Az Istennő maga immanens, vagyis minden nő és férfi belső világának szerves része, az ember pedig a körülötte lévő világ, a természet egységének egy alkotóeleme.
A feltárt leletek alapján végzett rekonstrukciók, valamint az antropológiai kutatások lehetővé teszik, hogy betekinthessünk őseink szakrális életébe, melynek sarokkövét szertartások és rituálék képezték.

Hogy ez valójában mennyire fontos, arról az:

EREDENDŐ ERŐ – NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Gondolatok, interjúk) című könyvemben olvashattok bővebben. - KLIKK IDE

A Régi Európa ideológiájának és művészetének középpontja maga az élet. Semmi sem mozdulatlan, az életerő szüntelenül árad a világban és mindent betölt, az egyik forma beleolvad a másikba.
Az Istennő minden egyes megnyilvánulása a természetben jelen lévő életformák egységét hirdeti, ereje mindenütt jelen van. Az emberek figyelmének középpontjában a természet csodái, az öröm megélése, a művészi alkotások álltak.

Nem gyártottak halálos fegyvereket. Nem építettek erődöket, építettek viszont gyönyörű templomokat és temetkezési helyeket. Kényelmes házakban éltek, közepes méretű falvakban vagy kisebb létszámú városokban, és nagyszerű alkotások kerültek ki a kezeik alól. Több tízezer ¬- akár több százezer – éves periódusról beszélünk, a feltevések és bizonyítékok szerint is egy viszálytól és háborútól mentes időszakról.
Ha odafigyelünk erre a hagyatékra, talán könnyebben megértjük a földi életet és benne az emberi természet szüntelen változásait, az időről időre visszatérő ciklusokat.

A Régi Európa társadalma különleges értéket képviselt. A szakrális életben a nők vezető szerepet töltöttek be. A gyermeknevelés mellett részt vettek a közösség életének megszervezésében, a falvak gazdasági életében. A főpapnő volt a szellemi elöljáró, aki népét egy férfitársával együtt vezette.
Az Istenek fontos szerepet kaptak, mint a nép pártfogói és védelmezői, az erdők, állatok gazdái.
Ők voltak annak az erőnek – az Istennő életadó erejének – az óvói, amely a burjánzó, gyümölcsöző, majd elhaló és újjáéledő természet ritmusát, a szüntelen körforgást táplálta.
Mennyire fontos lenne napjainkban is ez az egyenrangú együttműködés, a tisztelettel teli pártfogó és óvó szerep!

Nőknek és férfiaknak egyaránt fontos, hogy megismerjük a Kozmikus Anya világképét, mert ez a világkép, - annak ellenére, hogy hosszú ideje megtagadott - segítségünkre lehet abban a nagy erejű változásban, amelyben éppen kollektíve benne vagyunk.

Persze nem egy rég letűnt kort kell most újjáélesztenünk, de bizonyos értékrendeket, szemléletet, érdemes átemelnünk, hogy megélhessünk egy olyan világot, ahol hatalmi játszmák és rég elavult szerepek helyett, megtapasztaljuk végre, mit is jelent az, hogy 'együtt'.

Az egyenrangúság akkor valósulhat meg, ha a női minőség visszanyeri veleszületett természetét és erejét, ha a nő visszaveszi a vére, a teste feletti hatalmat, a társadalom pedig újra megtanulja tisztelni, amit a VALÓDI női minőség magában hordoz!
Az egyenrangúság akkor valósulhat meg, ha mindeközben a férfi felfedezi megújult szerepét ebben a  változó világban, ha megtanulja, mit jelent valakivel együtt, közösen, egységben lenni, élni, fejlődni.
Nők és férfiak számára is elengedhetetlen a párkapcsolatban, a családban, a társadalomban megélt szerepkörök újradefiniálása. Amint azt láthatjuk a mindennapjainkban ez egyáltalán nem zökkenőmentes, de egy biztos - elkerülhetetlen.

A férfi Istenektől az Istennők felé való elmozdulás még nem vált széles körben elfogadottá. A változás azonban elkezdődött, átalakulásnak kell jönnie. És csak ezután jön létre egy hatalmi egyensúly. Ez nagyon fontos.” (Marija Gimbutas)


2017. 11. 18.

Mit keresnek a sámányhagyományok a modern terápiás módszerek eszköztárában?

A sámánhagyományok hosszú évezredek óta az emberiség kísérői, mint elsődleges és legelterjedtebb gyógymódok, legyen szó akár a testről, akár a lélekről.
A keresztény dogmák megerősödésével e gyógyító hagyomány tiltottá, bűnössé vált.
Tűzzel-vassal igyekeztek megsemmisíteni őseink bölcsességét, és mindazokat, akik birtokában voltak a gyógyító erőknek, az ősi tudásnak.

Szerencsére ebben a viharos jelenkorban, egyre erőteljesebb híd épül a sámánizmus, a spirituális gyakorlatok és a modern tudományos kutatások között.



Dr. David Hammerman Integrált sámáni módszerek a pszichoterápiában című írásában így fogalmaz:


A sámáni gyakorlatok alkalmazása során a terapeuta hídként működik, táncol a különböző gyógyítói felfogások között, összeköti a hétköznapi valóságot és a nem mindennapi, spirituális világot. A terapeuta egyben felfedező is, új metodikát, új megközelítéseket hoz a pszichoterápiás folyamatba tovább tágítva ezzel a gyógyulás határait.

Számos kutatási központ vizsgálja a sámángyógymódok, a transzállapotok, az imák és meditációk idegi, neurobiológiai hatásait. És ez egy hihetetlenül fontos pillanat!

Ma ugyanis több ember szenved pánikbetegségtől, depressziótól, szorongástól, mint eddig valaha. Egyre több fizikai tünet üti fel a fejét, és egyre több ember életében alakul ki gyógyszer- alkohol – vagy egyéb függőség.
Sokunk számára a világ veszélyes, bizonytalan vagy akár élhetetlen teret jelent.
A nap, mint nap bennünket ért hatások néha egyszerűen elérnek egy olyan határt, ahol időnként úgy érezhetjük, elég, ez már túl sok. A bolygó és maga az emberiség drámai változásban van. Az átmenet pedig sosem könnyű!

A stressz, a megszámlálhatatlan toxin, amelyekkel naponta találkozunk degeneratív elváltozásokat okozhatnak az agyi területeken.

A jó hír az, hogy akárcsak testünk más szervei, úgy az agyunk is képes a megújulásra.
A kutatások ma már egyértelműen bizonyítják, hogy létezik olyan folyamat, mely az agy magasabb működését és egyben a gyógyulását is eredményezi.
Ez a jelenség a neuroplaszticitás, ami azt jelenti, hogy az emberi agy képes új idegsejteket és új idegpálya kapcsolatokat létrehozni.

Andrew Newberg neurológus számtalan kísérletet végzett, hogy feltérképezze a különböző mentális állapotok és a velük párhuzamosan zajló agyi tevékenységek közötti kapcsolatot. Kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy a megváltozott tudatállapotokban bizonyos agyi területek vérellátása lecsökken, csökkennek vagy megszűnnek a kognitív funkciók, megszűnik a tér és idő érzékelése.

Ezekben a megváltozott tudatállapotokban a test egy egészen másfajta működésre kapcsol.
Ezen tudatállapotok teremtik meg a neuroplaszticitás számára legalkalmasabb teret.
A hétköznapi világ háttérbe szorul, viszont hozzáférhetővé válnak a hétköznapi tudat számára elérhetetlen tartalmak, felszínre kerülhetnek olyan elfojtások, amelyek tudattalanul befolyásolják az életünk számos területét. Megmutathatja magát és meg is szelídülhet egy-egy belső démon. Megtapasztalhatjuk, mi rejtőzik a megszokott időn és téren túl…

Andrew Newberg és Eugene d”Aquili a „The Mystical Mind” címet viselő, közösen írt könyvükben olyan kérdéseket érintenek, hogy milyen biológiai mechanizmusok működnek a misztikus – és transzállapotok során, vagy hogyan tapasztalja meg az elme a szentséget, van-e a vallásnak evolúciós szerepe, stb?

Dr. Alberto Villoldó és Dr. David Perlmutter a „Power Up Your Brain” című közösen megírt könyvükben nemcsak a neuroplaszticással kapcsolatos kutatási adatokat, hanem egy különleges programot is megosztanak velünk, amely a test-lélek-elme holisztikus szemléleten alapuló gyógyulását szolgálja.
Ennek a protokollnak éppen úgy a részét képezi a speciális táplálkozás, ahogy a meditációs – és mozgásos gyakorlatok, a sámángyakorlatok, a koncentráció, vagy jelenlétgyakorlatok.

Dr. Alberto Villoldo az az orvos-antropológus, akinek a közbenjárására a dél-amerikai sámánok gyógyító rítusai ma már elérhetőek a nyugat embere számára is.

Hogy ez mit jelent?

Ősi rítusok korunk emberére hangolva: KLIKK IDE

2016-ban Suffolk-ban (Anglia) Sámáni megközelítések a modern pszichoterápiában címmel zajlott egy konferencia, ahol Dr. Angela Cotter jungiánus terapeuta, Christa Mackinon szociálpszichológus, klinikai hipnoterapeuta, Dr. Tim Read pszichiáter, pszichoterapeuta valamint Laurie Slade analitikus terapeuta tartottak előadást arról, hogyan szövik bele a sámáni eszközöket és módszereket több évtizede tartó terápiás gyakorlatukba.

Az ember magányosnak érzi magát a világban, mivel kívül rekedt a természeten, és elveszítette a természet jelenségeivel való érzelmi ’tudattalan azonosságát.’ (…)
A folyóban nincs többé szellem, a fa már nem az ember életforrása, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyi barlangban már nem laknak démonok. Nem szólnak az emberhez a kövek, a növények, az állatok, és az ember sem szól hozzájuk abban a hitben, hogy azok majd megértik őt. A természettel való kapcsolatát elveszítette, és ezzel együtt elveszett a szimbolikus kapcsolatból fakadó rejtett érzelmi energia
. (C. G. Jung)


Mindannyiunkban él egy belső sámán, aki arról suttog, hogyan emlékezhetünk vissza arra az időre, amikor még hallottuk a kövek, a növények, az állatok, a csillagok hangját.
Arról suttog, hogyan vállaljunk felelősséget az életünkért, az életért, hogyan kapcsolódjunk végtelen lélekrészünkhöz, hogyan érhetjük el a bennünk ősidők óta ott rejtőző bölcsességet. Hogyan ismerhetjük fel, azokat az érzelmeket, amelyeknek egyáltalán nem vagyunk a tudatában, mégis befolyással bírnak a hangulatainkra, a mindennapi történéseinkre, benne vannak a döntéseinkben akár tudunk róluk, akár nem.

A belső sámánunk megismerteti velünk azt az életenergiát, melyről Jung is beszél a fenti idézetben. Megtanítja, hogyan bánjunk vele, hogyan legyünk egyszerre fizikai és spirituális lények, mert ez a kettő nem választható szét, még akkor sem, ha az elmúlt századok tudatosan ebbe az irányba akartak kényszeríteni bennünket.

Elődeink az életet megtapasztalások és változások láncolatának tekintették.
A minden létező iránti tiszteletről, az élet tiszteletéről beszéltek, és bölcsességük ma is segíthet elboldogulni a mindennapok útvesztőiben.
Új perspektívákat ismerhetünk meg, olyan világba léphetünk, amely a racionális elme határmezsgyéjén kívül található, és amely sokkal elevenebb, mint ahogy azt valaha is képzeltük volna.

Várunk szeretettel a november 24-25-26-án tartandó programunkon, a részletekért KLIKK IDE!

2017. 11. 01.

Samhain, Halottak Napja - Végtelen lényegünk találkozása véges létünkkel.


A végtelen tér és idő fellebbentette fátylát, hogy találkozóra hívja véges életünket.
Apró nyomok bukkannak fel, melyeket eltávozott szeretteink léptei hagytak lelkünk ösvényein.

A kinti világban beköszöntött a hideg, néhol a fagy, a dermedtség. A természet ritmusában a vegetáció tetszhalott állapotba kerül, az élet visszavonul, hogy átadja helyét a csendnek. Annak a csendnek és sötétségnek, ahol a Végtelen Anya méhének legmélyén az élet magvait, a megújulás, az újjászületés erőit hordozza magában  Elmúlás tölti be  a teret...

A legenda szerint a véges és végtelen közötti fátyol elvékonyodik október 31. éjszakáján és három napig nyitva áll.
De többről is szól ez az időszak... Ideje van most egy kis számvetésnek is, lassulásnak, szótlanságnak.
A keresztény hagyomány követői kimennek ilyenkor a temetőbe és halottaik emlékére gyertyát gyújtanak.

De hogyan ünnepelhetnek az ősi hagyományok követői?
  • Díszíts fel az otthonod az őszi időszak szimbólumaival, használd  a narancs, a bordó, a fekete, a mély lila színeit, az őszi természet nyújtotta kincseket - lehullott színes leveleket, gesztenyét, díszes tököket, almákat, finom textileket.
  • Készíts az ajtódra őszi koszorút.
  • Készíts különleges vacsorát.
  • Gyújts gyertyákat, mécseseket.
  • Csendesedj el és gondolatban hívd meg eltávozott őseid, hogy tartsanak veled.
  • Készíts a tiszteletükre egy kis oltárt.
  • Engedd, hogy betöltse a teret csend.
  •  Menj ki a természetbe egy meditatív sétára. Légy jelen, figyeld meg a színeket, a hangokat, csendes lépteid. Ha természeti közegben vagy, most összegyűjtheted a dekorációkhoz szükséges leveleket és egyéb, természet nyújtotta kincseket.
  • Gondolj arra, hogy egy természetes ciklus, egy hatalmas egész fontos része vagy. 
  • Emlékezze a családi történetekre, szeretteidre. 
  • Fejezd ki feléjük a háládat, hisz mindannyiuk léte elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ma itt lehess, e gyönyörű földi világban.
  • Érdemes lehet írnod néhány gondolatot.
  • Emlékezz vissza a gyerekkorodra, milyen hatások, kalandok és kihívások formáltak azzá, akivé lettél.
  • Emlékezz vissza az elmúlt évedre, és fogalmazd meg, hol, mely életterületen szeretnél megújulást. Azt viszont ne akard megmondani, mindez hogyan történjen!!!
  • És most tényleg írj! Írj egy mesét önmagadról, egy olyan mesét, amelyben hőssé avatod önmagad.
  • És végül adj hálát mindazért, amid van, mindazért, aki vagy, fejezd ki a tiszteleted önmagad és a létezés gyönyörű körforgása felé.
Gárdonyi Géza így fogalmaz:

Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
Az a halott a koporsóban nem én vagyok
.


És hogy ki vagyok én?

"Az idő Tüze vagyok én,
Végtelen Oszlop, mely túlél a halálon." (Indián Asszonyok Bölcsessége)

Áldás!

2017. 07. 20.

NAGYANYÁM LÉNYE, EMLÉKE MÉG MA IS A SZÜNTELEN INSPIRÁCIÓ FORRÁSA!


Élt a családomban egy törékeny, gyönyörű asszony. Egy öntörvényű, szabad nő, akinek talán az volt a feladata az életben, hogy bebizonyítsa, a tiltott utak egészen felszabadítóak lehetnek, hogy emberként, nőként nem kell félnünk a választás szabadságától még akkor sem, ha ebben olykor senki sem támogat bennünket.

Életereje, dalai, meséi töltötték be gyermekkorom éveit.
Mennyire szerettem, ahogy áradtak belőle a szavak! Főzés, mosás, takarítás közben is fáradhatatlanul szőtte a történeteket, az életmeséket, a csodákat, a varázslatot és a valóságot. Emlékszem, ahogy mesélés közben néha együtt kuporogtunk a szoba félhomályában, miközben lélegezni is alig mertem az izgatottságtól.

Ő jelentette számomra a levegőt, sokszor a szó szerinti túlélést. Végtelen gyengédséggel szemlélte gyermeki énem féktelenségét, határtalan szeretettel óvta ártatlan világomat, azt a világot, ahová a többi felnőtt nem tudott vagy egyáltalán nem is akart belépni.

Hetekkel azelőtt, hogy kiderült volna a diagnózis, talán életemben először, igazán szomorúnak láttam. Biztos vagyok benne, hogy már jóval előbb tudta... és abban is, hogy egy ideje
menni készült. Nem akartam tudomásul venni! Bár nem voltam már kisgyermek, mégsem tudtam elhinni, hogy elmehet, hogy magamra hagy, hogy nem hallom többé élettel
teli nevetését.

A történeteknek hirtelen vége szakadt. Belém mart a szavak, a dalok, az önfeledt nevetés hiánya, a kiüresedett csend némasága. Jóval később értettem csak meg, mennyi mindent őrzött még a lelkében, de mire elég érett lettem ahhoz, hogy számtalan kérdést tegyek fel, már nem tudtunk beszélgetni.

Apai nagyanyám közel száz évvel ezelőtt olyan életszemlélettel bírt, ami a nők nagy többségének még ma is kihívást jelent.
Fiatalon házasodott, fiatalon is szült, nem sokkal ezután pedig olyan lépésre szánta el magát, ami akkoriban egy nő részéről gyakorlatilag elfogadhatatlan volt. Nem volt hajlandó eltűrni férje kicsapongásait, a méltatlan bánásmódot, a nőiségében, anyaságában megalázott feleség szerepét, így hát kitessékelte őt a közös életükből. Vállalta, hogy egyedül neveli a gyermekét... 1925-ben. Elképzelni sem tudom, mit élhetett át akkoriban, csak annyit tudok, évekre volt szüksége, hogy újra képes legyen valakit közel engedni magához. Így talált rá a szerelem, és így lett egy osztrák vendégmunkás az én drága nagyapám. Amikor apám is jelezte
érkezését, valahogy rendezni kellett a dolgokat.

Abban a korban elképzelhetetlen volt, hogy egy nő válást kezdeményezzen. A hatályos törvények nem adták meg neki ezt a jogot, ezért nagyanyámnak nem volt más választása, mint felkeresni a férjét, és valahogy egyezségre jutni, hogy végre törvényes hitvese legyen a nagyapámnak. Annak ellenére, hogy éveken át még csak nem is találkoztak, a férje hallani sem akart a válásról. Így aztán házasságuk – papíron továbbra is fennmaradt, miközben nagyanyám már rég egy másik férfival élt együtt. Ebbe a kapcsolatba érkezett meg apám, aki születése után hat évig élvezhette a család nyújtotta biztonságot.

A háború kitörésekor nagyapám negyvennyolc órát kapott, hogy elhagyja az országot. Szerette volna, ha mindannyian mennek, de a bizonytalan politikai helyzetben nagyanyám nem vállalta a kitelepülést. És, bár ezúttal nem teljesen a saját választása volt, ismét egyedülálló nő lett, immáron két fiúgyermekkel és a háború borzalmaival. Végül évtizedek teltek el, mire újra találkozhattak.

Felnőttként sokszor elgondolkodtam, vajon hányan súgtak össze
a háta mögött, hányan tettek rá megalázó megjegyzéseket, hányan kurvázták le csak azért, mert nem simult bele mindabba, ami a társadalom többsége által megszokott és általánosan elfogadott volt. Kellő tartással és önbecsüléssel lépett át azokon a társadalmi szabályokon, amelyek a nőket súlyos korlátok közé kényszerítették. Kortársai többségét valószínűleg majd szétvetette az irigység, a düh, mert nagyanyám példája saját kiszolgáltatott sorsukra, megalázottságukra és egyben gyávaságukra is emlékeztette őket.

Azt is láthattam a családomban, mivé válhat a női erő adománya, ha nem tudunk méltó módon bánni vele. Nem tartott rövid ideig, és nem volt fájdalommentes, de azt hiszem, megtanultam, hogy a velünk született eredendő erő hogyan szolgál, és hogyan pusztít.

A metamorfózis ritkán kíméletes, és nem volt ez másként az én életemben sem. Karcos, igazságtalanságokra kihegyezett érzékeim sokszor zavarba ejtették a környezetemet. A lelkem mélyén mindig is biztos voltam benne, hogy nőnek lenni sokkal többet jelent annál, mint amit a kultúra a maga nem túl széles vásznú képernyőjén elénk tár. Biztos voltam benne, hogy a nőiség sokkal több ennél a kivetített, elvárásokkal teli, élettelen állóképnél.

Igyekeztem mindig meghallani a bensőmből fakadó, hol csendesebb, hol erőteljesebb hangokat, amelyek sokszor kérdések formájában bukkantak fel.Éreztem, szüntelenül üvölt bennem valami, hogy észrevegyem, hogy rátaláljak. Nem engedett megalkudni, én pedig eldöntöttem, hogy teljes lényemmel fogok élni!

Ki kellett bontanom a bennem élő eredendő szégyent, hogy aztán később lépésről lépésre felválthassa a felfedezés öröme, a rácsodálkozás a nőiség varázsa, ereje, szépsége, amelyet fokról fokra megtapasztaltam, és amely végül mély tiszteletet ébresztett bennem.

Így tudott kibomlani az eredendő erő. Ma már nagyon büszke vagyok arra, hogy nőnek születtem, hogy nőként élhetek, nőként lehetek jelen ebben a fájdalmas-gyönyörűen változó korban. A felfedezés, a kaland nem ért véget, addig tart, amíg lélegzem.

Megtanultam, ha vágyom valamire, ha el akarok érni valamit – bármi legyen is az –, akkor nem kifogásokat kell keresnem, nem másokat kell hibáztatnom, hanem cselekednem kell. Ennyi. Ez a titok. Tenni azt, ami belőlem, a lényem mélyéből fakad, és ha ehhez arra van szükség, akkor szembemenni az egész világgal. Teljesen mindegy, hogy 1925-öt vagy 2017-et írunk!

Megtanultam azt is, hogy teljes mértékben lényegtelen, mit vár el a társadalom, milyen korban élünk, mely szabályokat illene vakon követnünk, mit kíván meg a rend,hol a nő helye,mi a dolga. Egyszerűen nem számít!

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy életem nagyon fontos éveit nagyanyám mellett tölthettem! A mai napig merítek az emlékéből, a vele töltött időszak mozzanataiból, élete történetéből, és közben tudom, hogy ez az örökség felelősséggel is jár. Ami engem illet, nem élhetek méltatlanul, mert beszennyezném mindazt, amiért ő már megküzdött.

Mia vagyok. A nevem azt jelenti rebellis...lázadó. Ez a lázadás jelenti számomra az inspirációt. Emlékezni segít... Emlékezni az Aranykorra, melyet nem a történelem könyvek lapjai, hanem kollektív emlékezetünk, lelkünk mélye rejt.
Az Aranykor - belső Alkímia.
A feminin erő mélységbe hív, kifürkészni a lélek, a világ titkait, élni a belső Alkímiát, felfedezni az Aranykor esszenciáját, amelyre mindannyian kiéheztünk az elmúlt századokban.