2017. 12. 08.

A Barlang Asszonya – vajon ki Ő?


Az istennő bölcs, öreg archetípusa, - más néven a „Banya” - az ősi kultúrákban igen nagy tiszteletnek örvendett.
A férfiközpontú vallások szemében azonban az egyik leginkább rettegett és félreértelmezett – ezáltal pedig eltorzított - női archetípus.
Transzformáció, elengedés, öregedés, elmúlás, visszahúzódás halál – olyan minőségek, amelytől korunk embere eltávolodott, és amelyről legszívesebben tudomást sem venne, ha tehetné...
Az idősödő, érett nő létét látni sem bírja.
Pedig szüntelen harcot vívni a természet törvényeivel az élet változásaival szemben az egyik legértelmetlenebb emberi reakció.

Valószínű, hogy ennek az ősi archetípusnak a félreértett, eltorzított felfogásból született meg a népmesék egyik alapkaraktere a gonosz banya, a Vasorrú Bába.
De még ebben a torzításban is észre kell vennünk, hogy legyen bármennyire félelmetes, mindig megtartja az ígéretét.
Alapvetően éppen azáltal segít, hogy könnyűnek egyáltalán nem mondható kihívások elé állítja a kunyhójába betérőket. A kihívások valódi célja azonban, hogy a főhős saját korlátain és nehézségein felülemelkedve végül elérje célját, végrehajtsa feladatát, és elnyerje jutalmát - legyen az erő, fény vagy bármi más.
(pl.: Vaszilisza meséje)

Valami nagyon hasonló történik a hétköznapi életünkben is, mint a mondáinkban.
Főleg ebben a téli időszakban…
Olykor „próbák” sorát álljuk ki, hogy aztán megkönnyebbülve, megnyugodva felfedezzük a nehézségek nyomában felbukkanó ajándékokat.
Megéljük az újjászületést, megújulást, a tettvágyat, a felszabadultságot, újra érezzük életünk szabadabb folyását, az irányt, amerre haladni vágyunk.

A Barlang Asszonyának birodalmában barangolva, bensőket talán a változás igénye feszíti, miközben mindennapjainkban fogva tart a kilátástalanság ölelése.
Rajtunk áll, hogy kibontakozunk-e ebből az ölelésből, hogy kísérletet teszünk-e a kihívásokkal való szembenézésre, vagy belefulladunk a szorításba…
Az egyetlen személy, aki eldöntheti mit választ, és aki mindebből megerősödve jöhet ki, az mi magunk vagyunk.
A "Banya" szentimentálisnak kicsit sem mondható szeretete mindig arra inspirál, hogy legbölcsebb énünket segítsük világra.


Amikor a késő ősz, a tél dermedtségében az elvetett magok mélyen szunnyadnak, akkor a "Banya" uralja a természet erőit.
Jéggel, hóval vonja be a tájat, hogy óvja a Föld méhét, megőrizze az elvetett magok erejét. Csend és mozdulatlanság…


Nekünk, embereknek is ez lenne most a legfontosabb: lelassulni, megpihenni, számot vetni, szembenézni – bármivel. Érdemes mérlegelni –mit kellene már végre elengedni, „kitakarítani” az életünkből – beleértve a tárgyakon át a munkahelyünket vagy egy mérgező, kifáradt kapcsolatot - mi az, ami változásra, megújulásra vár.

Számtalan neve és alakja létezik, szerepeljen itt most néhány a legismertebbek közül:

A szláv folklórban ő Baba Yaga (A Baba szó leginkább a nagymama vagy öregasszony megfelelője, a Yaga általában a kígyóra vagy gonoszságra utal).
A magyar mondákban ő a Vasorrú Bába.
A Walesi-i hagyomány Cerridwen-ként ismeri, aki hatalmas erő és mágia birtokosa.
Ő az üst őrzője, az érett nő bölcsességének és erejének megtestesítője.
Az észak-amerikai indiánok Pókasszony Nagymamaként tisztelik, aki odaajándékozta az embereknek a napot és a tüzet.
Ő az Inanna- mítoszból már jól ismert Ereshkigal, a halál, az Alvilág, a transzformáció úrnője.
Hekate, a görög panteonban szintén az Alvilág és a mágia úrnője.
Az indiai Káli a rombolás és újjászületés jelképe.
Az inuit legendákban ő Sedna az élet és halál úrnője.

A Bölcs Öreg Istennő legendájához tartozó néhány szimbólum:

Az Üst – a változás, a transzformáció jelképe. Vannak, akik kapcsolatba hozzák a keresztény szent Grállal, és talán nem annyira elrugaszkodott gondolat ez, hisz az Üst a női méh, az anyaméh, a teremtőerő, a születés szimbóluma.

A Tükör – szembenézni önmagunkkal, az árnyékkal, és meglátni a mögötte éledő fénymagokat.

A Varázslat – az átalakulás, a transzformáció mágiája, ha úgy tetszik a belső alkímia maga.
Ennek a „varázslatnak” a hiányát, az igényét jelenthetik a fény születése előtti időszak népi hagyományaiban felbukkanó jósló, jövendőmondó szokások.

Ne feledjük, hogy lelkünkben sokkal közelebb vagyunk az ősi legendákhoz, mint gondolnánk!
Az ősi mítoszok és mesék gyökere közös tőről fakad sőt, talán a megtagadott mítoszaink éppen a mesékben, a népi szokásokban élnek tovább, még akkor is, ha az elmúlt korszakok hatásai jelentős mértékben átformálták valódi tartalmukat.
Ma is áthatják modern életünket, ott élnek a tudattalan emlékezet mélységes tárházában.

Ha kedvet érzel az Istennő bölcs, öreg archetípusával való találkozásra, ha úgy érzed van mit "kitakarítani", ha köszönteni szeretnéd önmagadban a lehetőségeket, a fény magjait - szeretettel várunk a december 14.-i programunkon:

Belső utazás a Barlang Asszonyával! – a részletekért KLIKK IDE!


2017. 12. 05.

A Kozmikus Anya világképe

A Kozmikus Anya az idők kezdete óta ott él az emberi világképben.
Már azelőtt létezett, mielőtt bármely más, villámló, haragvó, kirekesztő istenekről fogalmunk lett volna. Az egység emlékezete - annak a világnak a teljessége, amelyben a Nagy Anya a végtelen, termékeny forrás -, ott él bennünk.
Az Ő méhéből jön világra az élet minden formája - a források, folyók, tengerek, a Nap és a Hold, a termőföld, mind az Istennő erejével telített.
A teremtett világot az ő életadó ereje hatja át.

Egy kozmikus háló szövedékében mindannyian összekapcsolódunk. Ebben a térben egységbe rendeződik a látható és a láthatatlan, az élet minden formája és megnyilvánulása. Ahogy a hegyek, erdők, sziklák úgy mi emberek is az eredeti forrás, az eredendő erő szentségében részesülünk.

Az Istennő-kultúra kozmogóniájában, az élet, halál, újjászületés ciklusának szüntelen körforgása tölti be a világegyetemet ugyanúgy, ahogy az emberi létezést.
Ebben a csodálatos ritmusban a Termékenység Istennője is felemelkedik és alámerül, akárcsak a földi környezet élővilága, a Földanya maga.
Az évszakok váltakozása, a sötétség, illetve a fény előretörésének a hullámzása valamikor egybeolvadt az emberi lét ritmusával. Megvolt az ideje az ünnepnek, a kinyílásnak és a visszahúzódásnak.

A mai kor embere elszakadt a természetes ritmusoktól. A sötétség idején sem húzódik vissza, nem merül lényének mélyére, nem ad esélyt a természetes átrendeződésnek, nem áll meg... nem lassít... nem összegez. Rohan, de sokszor fogalma sincs, hova, miért, meggátolva ezzel az élet természetes ritmusát.

Az ősi Istennő-kultúra ránk hagyományozott gazdag öröksége ma már - akár tetszik, akár nem - elvitathatatlan. Az örökség egyik legrangosabb tudósa Marija Gimbutas.
Ő az, aki megfejti ennek a földközpontú kultúrának a szimbolikus nyelvezetét, és aki felfedezésével számtalan írót, művészt, tudóst inspirált. Neki köszönhetően kialakult egy konkrét nyelvezet a történelem előtti korokból származó leletek értelmezésére.
Mindent megtett, hogy a feltárt leleteket ne eméssze fel különféle múzeumok, egyetemek pincéinek sötét raktára, hogy ez az ősi örökség elérhető legyen a számunkra, tudjunk róla, és úgy kortyolhassunk belőle, mint szomjas vándor a tiszta, hűs forrásból.
Kutatásai, értelmezései jelentősen felforgatták az archeológia állóvizét.

Hogy Marija Gimbutas hogyan értelmezte és összegezte a leleteket arról az:

EREDENDŐ ERŐ – NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Gondolatok, interjúk) című könyvemben olvashattok bővebben. - KLIKK IDE

Már az alsó paleolit korszakból, i. e. 500 000-ből felszínre kerültek olyan állatábrázolások, háromszögekkel díszített képek, apró szobrok, amelyeket egyértelműen szimbólumoknak tekinthetünk. Nem tudni pontosan, mikor kezdődött az Istennő kultusza, így nem tudni azt sem, hány évezreden vagy akár évmillión át kísérte őseink világát, minden esetre elég hosszú ideig ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon az emberi pszichében. Az anyajogú társadalom nagy valószínűséggel átível az őskőkor és a korai földművelő társadalmak időszakán.

A feltárt leletek alapján azt láthatjuk, hogy a paleolit, és a neolit kori Európa területein – a mediterrán részeken pedig még a bronzkor kezdetén is – az Istennő jelenléte áthatja a világot.
Társadalma földközpontú, életszerető és természetet ünneplő vallás. A vallás a mai szóhasználatát tekintve nem a legmegfelelőbb kifejezés, mert ebben az ősi kultúrában megkérdőjelezhetetlen az a természetes élettisztelet, az ember belső és külső világának, az ember és környezetének szétválaszthatatlan összetartozása, ami magából az Istennő-kultúra természetéből fakad. A patriarchális szemlélettel ellentétben nem hajszol semmiféle üdvözülést, mennyországot, alázattal fordul az élet felé. A testet sanyargatás és megtagadás helyett tisztelet övezi.
Dualista gondolkodás helyett holisztikus szemléletet követ.

Az Istennő-kultúra ciklusokban, nem pedig linearitásban gondolkodik. Az Istennő maga immanens, vagyis minden nő és férfi belső világának szerves része, az ember pedig a körülötte lévő világ, a természet egységének egy alkotóeleme.
A feltárt leletek alapján végzett rekonstrukciók, valamint az antropológiai kutatások lehetővé teszik, hogy betekinthessünk őseink szakrális életébe, melynek sarokkövét szertartások és rituálék képezték.

Hogy ez valójában mennyire fontos, arról az:

EREDENDŐ ERŐ – NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Gondolatok, interjúk) című könyvemben olvashattok bővebben. - KLIKK IDE

A Régi Európa ideológiájának és művészetének középpontja maga az élet. Semmi sem mozdulatlan, az életerő szüntelenül árad a világban és mindent betölt, az egyik forma beleolvad a másikba.
Az Istennő minden egyes megnyilvánulása a természetben jelen lévő életformák egységét hirdeti, ereje mindenütt jelen van. Az emberek figyelmének középpontjában a természet csodái, az öröm megélése, a művészi alkotások álltak.

Nem gyártottak halálos fegyvereket. Nem építettek erődöket, építettek viszont gyönyörű templomokat és temetkezési helyeket. Kényelmes házakban éltek, közepes méretű falvakban vagy kisebb létszámú városokban, és nagyszerű alkotások kerültek ki a kezeik alól. Több tízezer ¬- akár több százezer – éves periódusról beszélünk, a feltevések és bizonyítékok szerint is egy viszálytól és háborútól mentes időszakról.
Ha odafigyelünk erre a hagyatékra, talán könnyebben megértjük a földi életet és benne az emberi természet szüntelen változásait, az időről időre visszatérő ciklusokat.

A Régi Európa társadalma különleges értéket képviselt. A szakrális életben a nők vezető szerepet töltöttek be. A gyermeknevelés mellett részt vettek a közösség életének megszervezésében, a falvak gazdasági életében. A főpapnő volt a szellemi elöljáró, aki népét egy férfitársával együtt vezette.
Az Istenek fontos szerepet kaptak, mint a nép pártfogói és védelmezői, az erdők, állatok gazdái.
Ők voltak annak az erőnek – az Istennő életadó erejének – az óvói, amely a burjánzó, gyümölcsöző, majd elhaló és újjáéledő természet ritmusát, a szüntelen körforgást táplálta.
Mennyire fontos lenne napjainkban is ez az egyenrangú együttműködés, a tisztelettel teli pártfogó és óvó szerep!

Nőknek és férfiaknak egyaránt fontos, hogy megismerjük a Kozmikus Anya világképét, mert ez a világkép, - annak ellenére, hogy hosszú ideje megtagadott - segítségünkre lehet abban a nagy erejű változásban, amelyben éppen kollektíve benne vagyunk.

Persze nem egy rég letűnt kort kell most újjáélesztenünk, de bizonyos értékrendeket, szemléletet, érdemes átemelnünk, hogy megélhessünk egy olyan világot, ahol hatalmi játszmák és rég elavult szerepek helyett, megtapasztaljuk végre, mit is jelent az, hogy 'együtt'.

Az egyenrangúság akkor valósulhat meg, ha a női minőség visszanyeri veleszületett természetét és erejét, ha a nő visszaveszi a vére, a teste feletti hatalmat, a társadalom pedig újra megtanulja tisztelni, amit a VALÓDI női minőség magában hordoz!
Az egyenrangúság akkor valósulhat meg, ha mindeközben a férfi felfedezi megújult szerepét ebben a  változó világban, ha megtanulja, mit jelent valakivel együtt, közösen, egységben lenni, élni, fejlődni.
Nők és férfiak számára is elengedhetetlen a párkapcsolatban, a családban, a társadalomban megélt szerepkörök újradefiniálása. Amint azt láthatjuk a mindennapjainkban ez egyáltalán nem zökkenőmentes, de egy biztos - elkerülhetetlen.

A férfi Istenektől az Istennők felé való elmozdulás még nem vált széles körben elfogadottá. A változás azonban elkezdődött, átalakulásnak kell jönnie. És csak ezután jön létre egy hatalmi egyensúly. Ez nagyon fontos.” (Marija Gimbutas)