2017. 03. 30.

A NŐI VÉR AZ ÉLET FOLYTONOSSÁGÁNAK ESSZENCIÁJA - gondolatok az olasz törvénytervezet kapcsán.


A minket körülvevő környezet és a korszellem fontos szerepet játszik abban, hogyan viszonyulunk a vérzéshez. A patriarchátus előtti időkben – de néhány indián és ausztrál bennszülött törzsnél még napjainkban is – a menstruációt lelki-szellemi jelenségnek tekintették, (és tekintik) egy olyan különleges állapotnak, ahol megtörténik a szent világokba való belépés. A nők ciklusa egyszerre volt tiszteletet parancsoló és félelmetes, de felismerték óriási jelentőségét. És ismerték a női vér gyógyító erejét. Úgy vélték, hogy a menstruáció az egész törzs számára előnyökkel jár, mert a menstruáló nők a víziók, álmok világából érkező útmutatásokat adhatnak át a közösségnek.

Valaha – és néhány helyen még ma is - a Holdsátor biztosította a menstruáló nőnek az elvonulás lehetőségét. Alma Gottlieb és Thomas Buckley antropológusok kutatásaik során arra a megállapításra jutottak, hogy a patriarchális szemlélet előtérbe kerülésével ennek a hagyománynak a félreértelmezése vezetett el a menstruáló nő elkülönítéséhez.
A zsidó hagyomány szerint a nő tisztátalan, és aki megérinti maga is azzá válik. A görög és római korokban úgy vélték, hogy a menstruáló nőtől megsavanyodik a bor, elpusztul a gabona, a gyümölcs éretlenül hullik le a fáról, sőt még az éles acél is tompává válik. Mekkora erőt tulajdonítottak a női vérnek és milyen hatalmas félelem övezte!

A nő testében évtizedeken át zajló hónapról hónapra megtörténő hullámzás, egy egyedülálló ajándék, amely létünk kiváltsága. Minden egyes ciklus alatt lehetőségünk van a
fény és árnyék közötti áramlásra, minden egyes hónap végigvezet bennünket az élet, halál, megújulás ciklusán, amikor pedig megfogan a gyermekünk, fejlődésnek indul bennünk egy új élet, testünk minden egyes sejtje ennek a csodának rendelődik alá. Óvja, védi, táplálja. A vérzés nem kizárólag biológiai folyamat, lelki, szellemi utazás a bölcsesség, az érés útján.

Ezeket a gondolatok a könyvemben is megosztom a kedves olvasókkal.
Amiért most mindezt felelevenítem az olasz kormány új törvénytervezete, miszerint fontolóra veszik, hogy „fizetett szabadságot biztosítanak a fájdalmas menstruációtól szenvedő nőknek”. Nem állnak ezzel egyedül a világban… Kína, Japán, Dél-Korea területein, vagy néhány magáncég, mint pl. a Nike esetében is ez már működő gyakorlat.

Sokan vitatják ennek a tervezetnek a hasznosságát, pl. diszkriminációra, a bérek közötti különbségek legalizálására vagy arra gondolva, hogy a munkáltatóknak jó ürügyet szolgáltat majd, miért alkalmaznak az eddiginél is kevesebb női munkaerőt. Az olasz Marie Claire „a haladás és társadalmi fenntarthatóság zászlóvivőjeként” üdvözli a tervezetet.
Ugyanakkor Miriam Goi feminista író attól tart, „ahelyett, hogy a menstruáció körüli tabuk ledőlnének, még jobban elmélyül az a sztereotípia, hogy a nők a menstruáció ideje alatt fokozottabban érzékenyek”.

A magam részéről úgy gondolom, hogy ettől a ténytől nem kellene félnünk, és főleg nem kellene szégyellnünk! Nem az a cél, hogy a menstruáció alatt úgy tegyünk, mintha minden a megszokott kerékvágásban zajlana, mert nem úgy zajlik, és ez egyáltalán nem valami szégyenteljes dolog. Minél inkább titkolózunk, bosszankodunk vagy utálkozunk  a ciklusunk miatt, annál több szenvedést generálhatunk önmagunknak.

Ha egy kicsit fontolóra vesszük, mit is jelent valójában a menstruáció – mert, ahogy fentebb láttuk, a sztereotípiáknál azért jóval többet rejt magában – akkor elindulhatunk abba az irányba, hogy újra megtanulunk élni a vérünk nyújtotta lehetőségekkel.
Úgy gondolom egy ilyen rendelettel is támogatnánk, hogy a nők visszataláljanak a saját testükhöz, hogy élni tudjanak a menstruáció nyújtotta előnyökkel és ne csak nyűgnek gondolják azt.
Ha még tovább gondolkodom, abban reménykedem, hogy a nem túl távoli jövőben újra létrejöhetnek olyan közösségi terek, ahol a menstruáló nők egymással lehetnek, vagy épp elvonulhatnak a mindennapok zajától egy biztonságos térbe, ha arra vágynak. Eljöhet újra az az idő, hogy ne kelljen magyarázkodnunk azokon a bizonyos napokon, hogy szó nélkül visszahúzódhassunk, vagy kimehessünk a természetbe, felkészülhessünk a következő ciklusra. Kiegyensúlyozottabbá és egészségesebbé válhatunk, ami nemcsak ránk, de a társadalom által elvárt teljesítményünkre, jelenlétünkre is elkerülhetetlenül visszahat.
Nem kell úgy tennünk, mintha mi is férfitestben léteznénk! Nem kell eljátszanunk, hogy a hormonális csúcsok és mélypontok nem érintik a hangulatainkat, hogy az esetleges fájdalom nem gyötri meg a testünket.
De minél inkább úgy akarunk tenni, mintha a vérzésünk nem is létezne, és nőként ugyanúgy akarunk működni, mint egy férfi, a menstruációnk annál több kellemetlenséget okozhat.


Ha mi magunk megtanuljuk tisztelni a saját folyamatainkat, ha képesek vagyunk meglátni testünk működésének a csodáját, vissza tudjuk nyerni az ebben rejlő erőt, és lassan a környezet is reagál majd egy elfogadóbb, megértőbb hozzáállással.
Nem az elrejtés vagy eltitkolás lehetőségein kell gondolkodnunk!

Bár nem várható el a férfiaktól, hogy megértsék a hormonális csúcsok és mélypontok közötti ingadozást, de az igenis elvárható, hogy tiszteljék a női test működését!
Korunk társadalmában akkor vagy elismert, ha éppen termelsz vagy csinálsz valami fontosat. A menzesz időszakában azonban egy ettől teljesen eltérő állapotot élünk meg. Ha követjük a természetes ritmusunkat, akkor befelé figyelünk, visszahúzódunk, vagy éppen csendes magányunkban alkotunk. A nőket gyakorta éri az a vád, hogy a vérzés ideje alatt mindent túlreagálnak, hisztisek. Talán azért is van ez így, mert lényük rejtett zugaiban pontosan érzik, hogy valami nagyon mást kellene éppen csinálniuk. A táblázatok és jelentések sokasága elveszíti fontosságát, mert belülről valami egészen más feszít… Persze, hogy feszültek vagyunk, amikor szembemegyünk a saját természetünkkel!

Arra pedig, hogy „minek erről beszélni, nagyanyáink sem verték nagydobra, mégis jól megvoltak”, azt tudom mondani, hogy azért nem beszéltek róla, mert szégyenkeztek, nem pedig azért mert „jól megvoltak”. Ugyanis az egész jelenség tabu volt, - és gyakorlatilag még ma is az - ahogy a testiség maga.
Egykoron a menstruációt virágzásnak hívtuk, idővel azonban elhittük, hogy a vérünk mocskos, ahelyett, hogy ma is az élet folytonosságának szent esszenciájaként tekintenénk rá. Nem figyelünk az üzenetekre – magunkról, a környező világról – a vérünkkel áramló bölcsességet szinte teljesen elveszítettük.

Hogy milyen hitrendszerek, gondolatok övezik a nők vérzését, az nagymértékben hatással lesz arra  is, hogyan éli meg a nő saját ciklusát - szenved tőle, avagy áramlik vele.
Egy biztos, ha testi folyamatainkat – vérzés, várandósság, szülés, menopauza - a maguk természetességében élhetjük át, sokkal kevesebb szenvedést okozunk magunknak.

Nem gondolom, hogy pusztán azért, mert generációk sora szégyenben élt, itt és most nekünk is így kellene tennünk. Nem gondolom, hogy nőként, bármilyen témában is a titkolódzást, tabusítást kellene erősítenünk!

Nagyon sok mindennek kell még változnia az emberek gondolkodásában, értékítéletében. Változásra van szükség a társadalmi színtéren, hogy a női vér, a nő érzelemvilága ne tabu, gúny vagy idétlen viccelődés tárgya legyen, a magam részéről pedig üdvözlök minden olyan kezdeményezést, amely erre lehetőséget nyújthat. 




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése