2017. 03. 11.

"A MONOGÁMIA EGY DÖNTÉS..." (Interjúrészlet - Szilvi)





Volt egy krízis a kapcsolatotokban, még a gyermekek érkezése előtt, de szétválás helyett elindult egy gyönyörű virágzás, ami mind a mai napig tart. Összeházasodtatok, gyermekeitek lettek, és szerelmesebbek vagytok, mint valaha!

Bár nem lépett be a kapcsolatunkba, de felbukkant egy harmadik személy. Három éve voltunk akkor együtt. Tulajdonképpen hálás is lehetek az akkori tapasztalatnak, mert nagyon sok mindent tanultam belőle. Megtanultam például, hogy senki nem a tulajdonom. Akkoriban egy egész világ dőlt össze bennem. Az a rózsaszín, habos-babos mese, amit kislányként megálmodik az ember, az összeomlott.

Bemocskolta a kapcsolatunkat, mert megtetszett neki egy másik nő, és bármennyire is emancipáltnak gondoltam magam, teljesen letört, hogy most már nem én kellek, nem őszinte velem, hogy tudta megtenni stb. De senki nem a tulajdonom és senkitől nem várható el, hogy a nap minden órájában ugyanolyan rajongással szeressen. Mindenki annyit ad, amit adni tud, azt el lehet fogadni jó szívvel, de a szeretet nem lehet elvárás. Ehhez kellett ez az élmény. És aztán sikerült továbblépnünk, de ehhez nagyon sokat beszélgettünk.

Ma már úgy gondolom, az ember nem a monogámiára lett megteremtve. Ebben teljesen biztos vagyok még akkor is, ha a férjem mellett nem volt párhuzamos kapcsolatom senkivel. Nem azért, mert nem volt rá vágyam, hanem azért, mert így döntöttem. Mi azért vagyunk együtt, mert úgy döntöttünk, hogy egymást választjuk. Nem azért, mert soha az életben nem fogok megkívánni más embert.

A monogámia egy döntés, nem a természetünkből fakadó állapot. Ez egy kompromisszum, vagy sokkal inkább választás. Semmiképpen nem érzem lemondásnak! Van egy szerető kapcsolatunk, persze addig, amíg másként nem döntünk, mert bárki, bármikor szerelmes lehet és dönthet úgy, hogy mégis mást választ, és ezt el kell tudni fogadni. Ez egy bizalom, amelyet odaadok a másiknak.

Az én véleményem az, ha más emberekkel is intim viszonyba kerülök, az nem valósítható meg érzelmek nélkül – számomra legalábbis nem –, viszont akkor megborul az egyensúlya annak a kapcsolatnak, ami köztünk van. Ez a kapcsolat pedig annyira fontos nekem, hogy nem akarom az egyensúlyát megborítani, mert annyira szeretem őt!

Popper Pétertől hallottam valahol, hogy a más emberek iránti vágyaink olyanok, mint az elsuhanó madárraj. Kérdés, hogy elkezdjük-e etetni a madarakat, vagy hagyjuk őket tovasuhanni. Én úgy döntöttem, nem etetem őket. Megnézem őket, örülök, hogy jöttek és engedem őket elmenni.

A kapcsolatunk nagyon mély! Ő a lelki társam, és abból nem lehet kettő. Ide nem fér be más, és nem is akarom, hogy bejöjjön más, mert nem érzem, hogy szükségem lenne rá, mindent megkapok, semmilyen értelemben nem vagyok kielégületlen. Ez egy véd- és dacszövetség. Nem jelent lemondást, hogy nem tudok hetente összefeküdni valaki mással.

Ha intim viszonyba kerülnék a férjemen kívül bárkivel, akkor mindattól eltávolodnék, ami van, hisz nem tudnék nem eltávolodni. Pontosan tudom, hogy ez addig tart, amíg mindketten így akarjuk. Ha nem így lesz, akkor majd reagálunk a kialakult helyzetre, és ha kell, elengedjük egymást. Az is lehet, hogy egyszer valamelyikünk elkezdi etetni azokat a madarakat, de az egy másik helyzet lesz, és majd megoldjuk valahogy, majd meghozzuk azt a döntést, amit meg kell hoznunk.

KÖNYVRENDELÉS - KLIKK AZ ALÁBBI LINKRE:


Eredendő Erő - Nők a XXI. században (Gondolatok, interjúk)

 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése