2017. 05. 27.

MÉRT OLYAN FÉLELMETES MÉG MA IS A NŐ VELESZÜLETETT, TERMÉSZETES EREJE ÉS SZABADSÁGA?

Az erő - nők és férfiak személyiségében is -  könnyen elfajulhat... így születik az erőszak. DE! Alapvetően minden lány és asszony a zsigereiben hordozza. Egyszerűen erősnek születik és ez nem is történhet másként! Testében életet hordoz, világra segít, táplál véd! Erejének elevensége, áramló dinamikája van. Ahogy magának az életnek is.
Saját döntése, hogy önnön teremtőerejével, testével, érzelmeivel, gondolataival mihez kezd!

A patriarchális rendszerek írmagjában akarták kioltani ezt az életerőt, mert úgy vélték, a férfira nézve a nő önállósága jelenti a legnagyobb veszélyt.
Sokan ma is úgy vélik.
(A patriarchális jelző ezúttal nem kizárólag a férfiakat jelenti, mert a nők közül is sokan idomulnak ehhez a szemlélethez!)

De miért vagyunk ennyire megrémülve – még mindig – a nő szabadságától? Egyáltalán, miért gondoljuk, hogy az erő kizárólag egy férfi kiváltsága lehet?


Ha nagyon röviden válaszolnék, azt mondanám, azért, mert a férfiak többsége, saját erejét csakis egy nő „gyengeségének” a tükrében tudja megélni. Legalábbis ezt hiszi – még ma is, 2017-ben!

Egész egyszerűen erre vagyunk kondicionálva és még ma is ebben az ideában ringatózunk. A férfiminőség még mindig abban véli felfedezni önnön erejét, ha kiköveteli magának, hogy a nő eljátssza a „gyenge, elveszett teremtményt”, mert hát ugye „ilyen a természete”.

Értem én ezt, nagyon is! Sokkal egyszerűbb ez így, mintsem elindulni egy egyéni úton, a saját belső ösvényen, lerombolni évezredes hazugságokat, téveszméket, vállalkozni egy szokatlan kalandra, felfedezni, mit is jelent a férfierő.
Felismerni, hogy a férfi ereje nem születhet meg a nő elnyomásából, a női lét korlátozásából, valóban fájdalmas lehet.

Az a gond a fent említett és máig tartó agresszív követeléssel, hogy nem veszi figyelembe a nő valódi természetét. Kizárólag sémákban gondolkodik, miszerint a nő: „szelíd, alázatos, finom, lágy”, stb.
Én úgy mondanám, hogy a nő ilyen IS lehet!

Hol, hogyan kezdődött ez a torzulás, amellyel az egész emberiség óriási értékeket veszített?

Joseph Campbell mítoszkutató sorait idézem:


Az Istennő-központú művészeti leletekben feltűnő hiánnyal bír a hadviselés, illetve a férfi dominancia. Ezt a kultúrát az orosz sztyeppéről érkező, indoeurópai nomád népek szállják meg, imádva Villámistenüket, Perunt, a Harcost, aki esőt hoz a legelőkre, aki izmos karjával, villámló kalapácsával formálja az Univerzumot. De hogyan formálta? Elvette a burjánzó völgyeket, az istennő fehér templomait – ahol még a legsötétebb időkben is Ő uralkodott évezredeken át –, teljes falvakat, nyüzsgő ünnepségeket, a mitológiákat, a női rugalmasságot, az asszonyaik hajlékony szépségében örömet lelő művészeket, a tűz körül hajlongó végtagok táncát... és eldöntötte, hogy tökéletessé teszi őket.
Összetörte valamennyit. Fegyverek és szekerek nélkül, melyekkel megvédhették volna magukat – elhagyatottan táncoltak Perun zenéjére. Földre hulló lantok lüktetése, nők és gyermekek hangos kiáltása, mely úgy hangzik, akár a fuvola éles sikolya, koponyák néma puffanása a templom padlózatának ellenében és mindig ugyanaz a csendes refrén: imádságban felfelé forduló szemek, megfagyott, utolsó tekintetek. (...) Az uralom nem csak földrajzi volt: vállalati, katonai, és családszerkezetek is átvették a hierarchikus, patriarchális, indoeurópai értékeket
.”
(Idézet a könyvemből: Eredendő Erő – Nők a XXI. században (Gondolatok, interjúk)

Azok a nők, akik fel merik rúgni a hagyományokat, akik nem asszisztálnak tovább a patriarchális „rend” álomképeihez, nagyon könnyen megkapják a „férfias” – és ennél sokkal cifrább – jelzőket.

Deniz Gamze Ergüven török rendezőnő Mustang c. filmje érzékletesen mutatja be, hogyan akarjuk még ma is megtörni a fiatal lányokat. Nemcsak a filmben, de a „civilizált” nyugati világban is így mennek a dolgok hosszú idő óta. Szégyenteljes, ahogy mi nők is bőszen asszisztálunk ehhez.
Kevés anya meri arra biztatni a lányát, hogy önmaga legyen.
Még mindig arra neveljük őket, hogy "gyengék, támogatásra szorulnak, vigyázniuk kell, félniük kell” – gyakorlatilag mindentől.
Pedig ahogy Papp Eszter írja: Minden nő szilaj paripának születik! Így igaz!

Nem lehet tovább elfojtások, hazugságok között élni,
sem nőnek, sem férfinak.
Ez a tény, és a változás égető szükséglete egyéni és társadalmi szinten is fájdalmas felismeréseket hoz.

Nézzünk egy példát, hová vezethet az örökös elfojtás:

Több, mint húsz évnyi házasság… a férj súlyos szorongásos tünetekkel kerül kórházba, azonban minden lelete rendben.  Mi mást lehet ilyenkor tenni, mint nyugtatókat felírni.
Hát, magam is tudom, elég macerás a tünetek mögötti okok feltárása…
Azért kliensemmel megkíséreljük:

Amikor elvettem feleségül, olyan - jó értelemben vett – egyszerű, vidéki lány volt. Még a csekkeket is én fizettem be helyette. Ma meg mindenben ellentmond, feszült, türelmetlen, nem tudunk beszélgetni. Elmagányosodtunk egymás mellett…”

A nő, aki húsz évig csendben volt, eddig bírta az „engedelmességet”.
Hányszor osztották meg velem női klienseim, a férjük által feltett kérdést:

Mi történt veled, eddig olyan engedelmes voltál! Most meg válni akarsz?

Bennünket, nőket hosszú idő óta arra ösztönöznek, hogy lemondjunk a személyes autoritásunkról, arról az életerőről, amely születésünknél és női mivoltunknál fogva, természetszerűleg adott, arról a bölcsességről, amely létünk sajátja, és ami az elmúlt néhány évezredben majdnem teljes egészében feledésbe merült.

A jelen társadalom végtelenül arrogáns, ugyanakkor kétségbeesett és dühös. Nincs párbeszédre való hajlandósága, nincs problémamegoldó készsége, és senkitől nem retteg jobban, mint azoktól, akik nem simulnak bele az elvárásokba. Agressziója van, amely látszólagos erőfölénnyel akarja maga alá gyűrni a nőt, még mindig!

Talán mert nehéz elfogadnia, hogy természetes, egészséges valójukban:

A nő árad, a férfi birtokol.

A támadó, területszerző, birtokló energia az, amely az elmúlt évezredekben óriásira duzzadt, amely nem valódi erőt, hanem erőszakot jelent, és amelynek – ha tetszik, ha nem - át kell formálódnia!
Nekünk, nőknek - ebben a változásban óriási szerepünk van!


A férfierő elveszítette támogató, megtartó jellegét. Elbirtokolta azt az alapvető törvényt, miszerint minden ember életében, döntéseiben szabad.
Saját céljainak megfelelően tette alárendeltté a nőket, a természetet, a társadalmat.
Az az évezredeken át tartó átélés, hogy mi nők nem vagyunk egyenlő értékűek és egyenlő esélyűek – még ma sem! – többek között ez táplálja tudattalanul is a nemek közötti ellenállást, ellenérzést és bizalmatlanságot
.

Tudom, hogy, mi nők is nagyon félünk a változástól, attól hogy csalódást okozunk a barátainknak, a családunknak, a felénk közvetített kimondott vagy kimondatlan elvárásoknak.
Igyekszünk kifejleszteni magunkban azokat a minőségeket, amelyek a társadalom elvárásai szerint értéket képviselnek – keményen dolgozni, hozni a számokat, produktívnak lenni, nem foglalkozni az érzelmekkel, nem hisztizni – hogy csak néhányat említsek.

Az egyensúlyra való törekvés, a párbeszéd fontossága, a nagylelkűség, a másik ember tisztelete szinte nevetség tárgya lett. Alapfélelmünk a bűntudat, a szégyen, amiatt, hogy nem felelünk meg.

És egy percig se gondoljuk, hogy ezek az alapfélelmek csak a nőben élnek! Mert az agresszió előretörésével mindannyian rengeteget veszítettünk, mindannyian elfojtások között éltünk hosszú-hosszú időn át.

Tony Porter egy előadásán így vázolja fel röviden az évezredek óta fennálló „rendet”:

A férfiakat arra nevelték, hogy legyenek erősek, bátrak dominánsak, semmi fájdalom, semmi érzelem – a haragot kivéve. És természetesen semmi félelem! Egyébiránt pedig a férfi az úr, nem a nő! A nőnek pedig egész egyszerűen csak engedelmeskedni kell, és csinálni, amit a férfi mond. A férfi felsőbbrendű, erős, a nő gyenge, kevesebbet ér, vagy éppen a férfi tulajdona, akár a ház. Egy tárgy. Főként szexuális tárgy.

Majd így folytatja:


Nem baj, ha a férfiak nem lesznek basáskodók, nem baj, ha vannak érzelmeik és rendben van, ha egyenlőségre törekednek. Jó, ha teljes emberré válnak!
Az én felszabadulásom, mint férfi, az önök, mint nők felszabadulásához van kötve
.”

2 megjegyzés: