AZ IZLANDI RENDELET KAPCSÁN - MIÉRT KELT FÉLELMET A NŐK EGYENJOGÚSÁGA MÉG NAPJAINKBAN IS?

Kép forrása: Pinterest

Izland azt tervezi, hogy 2022-re a nemek bérezése közötti különbség.
 „… nem szimplán előírják a nőknek járó, férfiakkal azonos bérezést, hanem számon is kérik majd ezt a cégeken, akiknek maguknak kell majd bizonyítaniuk a szabályok betartását.”

Az az egyik perverzióm, hogy szeretek a  hozzászólások között "csemegézni" mert nagyon jól tükrözik a közhangulatot. Sok esetben arc és név nélkül „büszkén”, nyersen vállalható egy-egy vélemény… persze vannak, akik arccal, névvel is megteszik.

Az egyik hozzászólás az izlandi rendeletre így hangzott:
„A feminácik nagy örömére.”

Miért irritálják a jelenkor változásai, ahogy ez a rendelet is, a férfiak egy – szeretnék bízni benne, hogy nem túl jelentős – hányadát? Miért fél ennyire a férfiak egy adott csoportja az egyenjogúság kérdésétől?
Ékes példáját láthattuk ennek az EP-ben felszólaló lengyel képviselő Janusz Korwin-Mikke igen gyermetegnek mondható felszólalásában:

https://www.youtube.com/watch?v=aYdviK9617g

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy az uralkodó vallás minden egyes korszakban jelentősen meghatározza az adott társadalom szerkezetét, ideológiáját, talán jobban megérthető ez az ellenséges hozzáállás. Talán jobban megértjük, miért van szüksége a férfiaknak arra, hogy biztosak legyenek benne, a nők értéktelenebbek. Ahogy azt a napokban hallhattuk

A patriarchális rendszerek térhódításával elkezdődött a férfi nagyszerűségének litániája.
De miből táplálkozott ez a „nagyszerűség”? Miféle „erő” az, amely kizárólag a másik fél lealacsonyításából, nyílt elnyomásának a gyakorlatából fakad? Tényleg erőként kell definiálnunk azt a jelenséget, mely elvárja az alárendelődést, hogy látszólagos felsőbbrendűségében önmaga előtt tetszelegjen? Nem gondolom! Nem gondolom, hogy a Férfiak számára ez adna erőt - valódi erőt! A férfiak persze már más kérdés...

Az a hamis mítosz, melyet filozófia okfejtések, különböző vallási dogmák és a belőlük fakadó társadalmi normák a férfiakra testáltak éppen leomlóban van.
A lebomlás folyamata során a nők egyre inkább rátalálnak veleszületett erejükre és ezáltal önmagukra. A férfiak és nők azon csoportjai, amelyek képtelenek az evolúciós folyamattal haladni, képtelenek a változásra, a fejlődésre - érthető módon - egyre kétségbeesettebbek és ezáltal egyre agresszívabbak.

A jelenkor társadalmi változásai égetően szükségszerűek, és mindkét nemet érintik. Ezen a változáson együtt kell végigmennünk és nem kisebb dolgot kell megteremtenünk, mint azt, hogy megnézzük, milyen értékeket hordozunk önmagunkban – nők és férfiak egyaránt – és a kölcsönös tisztelet jegyében mit tudunk megteremteni. Együtt.

Akár egyéni életünket, akár a társadalmi viszonyokat tekintve hosszú ideje rójuk ugyanazokat az értelmetlen köröket. Egy evolúciós lépcsőfokra kellene most fellépnünk – együtt.
A fejlődés lényege - minden esetben – meghaladni a régit, az avíttat, az elkopottat. A fejlődés akkor tartható fent, ha képesek vagyunk új struktúrákat és stratégiákat létrehozni. Együtt.

Az a felbomlás, amit jelenleg tapasztalunk egyben egy élhetőbb világ megteremtésének záloga. És ebben nekünk, nőknek óriási szerepet kell vállalnunk.
Bátorságra kell szert tennünk – ahogy tette azt a fenti videóban felszólaló, a lengyel képviselő kirohanására válaszoló - Iratxe García Pérez.
Bátorság kell ahhoz, hogy megkérdőjelezzük a dogmákat, a több ezeréves elnyomást, hogy felülvizsgáljunk egy megszokott értékrendet.

És mindezt önmagunkkal kell kezdenünk! Fel kell tárnunk, miért a gyűlöletből táplálkozunk, miért a másokon való hatalom gyakorlása az egyetlen, - önbecsülést pótolni hivatott - eszközünk. Vagy éppen miért akarunk hangtalanul behódolni…

Bátorságra van szükségünk, hogy felvállaljuk az új kezdetet, és felépítsünk egy szebb, emberibb és boldogabb életet önmagunk és a bennünket követő generációk számára!

Read More

MATRIARCHÁLIS, MATRILINEÁRIS TÁRSADALMAK. AHOL A NŐKET MA IS MÉLYSÉGES TISZTELET ÖVEZI

Fotó forrása - Pinterest

A khászi törzs 80 falut – 30-40 ezer főt foglal magába. Úgy is szokták őket emlegetni, mint a matrilineáris kultúra legnagyobb túlélői.
Az anyajogúság eredetét mítoszaik, legendáik és eredettörténeteik őrzik.
Egy kislány születése mindig ünnepléssel jár és, ha egy párnak nem születik lánygyermeke, akkor örökbe fogadnak.
Egyetlen nőt sem bélyegeznek meg azért, mert újraházasodik, házasságon kívül szül gyereket vagy ha úgy dönt, hogy egyáltalán nem vállal gyermeket.
A gyermekek az anyák nevét viselik, a gyermekek gondozása, óvása az anya, illetve az anyai nagymama feladata.
Az ősi vagyont a család legkisebb lánygyermeke örökli, ugyanakkor az ő felelőssége, hogy időskori szülei jólétéről gondoskodjon.
A legfőbb élő szent - az Ősanya megtestesítője. A családok életét a nők vezetik.

Karolin Klüppel berlini fotográfus két évet töltött különböző khászi családoknál Mawlynnong-ban egy pici faluban, „egy hihetetlenül tiszta, nyugodt és békés faluban”, melynek társadalmi berendezkedése igen eltérő a ma megszokottól.
Karolin a Lányok királyságának nevezi az apró települést.
Azt tapasztalta, hogy a lányok tizenéves korukig a faluban tanulnak, néhányan elmennek a fővárosba továbbtanulni, majd főiskolára járnak, vagy visszatérnek a falujukba, hogy idős szüleiket gondozzák.

A falut ma férfiak vezetik ugyan, de csak elvétve rendelkeznek saját vagyonnal. A családok vezetése továbbra is a nők feladata. Annak ellenére, hogy a férfiak gyakorta másodrendűnek érzik magukat és az egyenjogúságukért küzdenek, Karin Klüppel-t meglepte az a tisztelet, amellyel a nők felé fordulnak.

„Azt akarom, hogy mindenki megismerje azt a kultúrát, mely különbözik attól a patriarchális világtól, amelyben élünk, és azt akarom, hogy megkérdőjelezzék a jelen társadalmi berendezkedést.”

Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Matrilineal_society_of_Meghalaya
http://proof.nationalgeographic.com/2015/12/15/photographing-in-the-kingdom-of-girls/

Szumátra szigetén él a Minangakabau törzs, Indonézia legjelentősebb etnikai közössége megközelítőleg négymillió főt számlál.
A falu egy olyan egyedülálló hagyománnyal bír, mely egyesíteni igyekszik az iszlám vallás a matrilineáris és matriarchális társadalom jellemzőit, és a modern kor hatásait, ahol a nők más etnikai csoportok és kultúrák hagyományaitól eltérően különleges helyzetben vannak.
Néhány nő fejkendőt hord ugyan, néhányan csak különleges alkalmakkor veszik fel, de bárki dönthet úgy is, hogy fedetlen fővel jár.
Bár a nőtől elvárják, hogy első házasságkötésekor szűz legyen, a párkeresés, udvarlási időszak teljesen elfogadott, ahogy a válás is – ami elég gyakori jelenség, hisz a nők gazdaságilag teljesen függetlenek. A vagyon itt is anyai ágon öröklődik, a házak tulajdonosai nők.

Peggy Reeves Sanday – antropológus professzor - 1981 és 1999 között szinte évente megfordult Minangakabau-ban, hogy tanulmányozza a törzs társadalmi berendezkedését és bebizonyítsa, hogy azok a szociális értékek, melyek az egyenlőség elvét hangsúlyozzák a matriarchális hagyományok örökségből fejlődtek ki.
Bár Minangakabau-ban nem az úgynevezett női szabályok vannak érvényben, de a társadalmi
elvek és értékek – amely szerint mindkét nem közösen munkálkodik az emberek jólétének érdekében – az anyajogú társadalmak alapeszméje.
A Minangakabau-i törzs „A Természet a mi tanítónk” filozófiája, lényegesen eltér a ma érvényben lévő nyugati versenyközpontúság és uralkodni vágyás lélektelen valóságától.
Spiritualitásuk szoros kapcsolatban áll a családi életükkel. Egy mitikus istenséget az Anyakirálynőt imádják. A nőknek kötelessége gondoskodni a család jólétéről, cserébe a társadalmi berendezkedés nagyon megengedő és biztonságot nyújtó a nőket illetően.

Forrás: http://www.second-congress-matriarchal-studies.com/sanday.html   és
http://www.worldette.com/make-a-difference/care/2012/minangkabau-matriarchal-society/

A moszók közössége – Tibet határán Jünnan tartományban él.
A moszó asszonyok, a család jogos vezetői. Három generáció lányai, asszonyai élnek együtt. A társtalan férfiak együtt laknak és arra várnak, hogy a nők párjukká választják majd őket. A házasság intézményét nem ismerik, szabadon élnek és szeretnek.

„A moszók rendkívüli döntésre jutottak: nem adták fel sem a szexuális szabadságot, sem a romantikus szerelmet, sem a gazdasági biztonságot, sem a családfolytonosság eszméjét, inkább a házasság intézményét dobták sutba. Mit nyertek ezáltal? Egy olyan társadalmat, ahol a létfenntartás elemei (élelem, törődés, tulajdon, családfolytonosság) a tagokat születésüktől fogva megillető jog, s amelynek alapját az anyai kötődés képezi.”

A moszó társadalomban érvényes etikett világosan kiemeli a kor fontosságát a nemmel szemben...
Számukra a család demokratikus egység, ahol minden családtagot megillet a döntéshozatalba való beleszólás. A család fejének – a rangidős asszonynak – sincs teljhatalma a rokonai felett.
A moszók nézete szerint a család alapja – a társadalom elemi része – a kiterjedt, népes anyai ház.
… az egyetlen nép a világon, akik a házasság intézményét a család elleni támadásként értelmezik.
… eszembe jut e nép zsenialitása, hogy szabad szerelem által őrizze meg a kollektív boldogságot, melyet kíváncsi látogatók mind a mai napig megtapasztalhatnak, ahogy kéz a kézben táncolnak a moszókkal a tábortűz körül.” (Christine Methieu)

A moszókkal kapcsolatos gondolatok és idézetek forrása:
Jang Ercsö Namu – Búcsú Tóanyánktól c. könyve.

Read More

MIÉRT FONTOS AZ ISTENNŐ KULTÚRA ISMERETE NAPJAINKBAN? (részlet a könyvből)

A Kozmikus Anya az idők kezdete óta ott él az emberi világképben.

Már azelőtt létezett, mielőtt bármely más, villámló, haragvó, kirekesztő istenekről fogalmunk lett volna.

Az egység emlékezete, annak a világnak a teljessége, amelyben a Nagy Anya a végtelen, termékeny forrás, ott él bennünk.
Az Ő méhéből jön világra az élet minden formája. A források, a Nap és a Hold, a termőföld, mind az Istennő erejével telített. A teremtett világot az ő életadó ereje hatja át. Az élet, halál, újjászületés egységének szüntelen körforgása tölti be a világegyetemet ugyanúgy, ahogy az emberi létezést.
Ebben a csodálatos ritmusban a Termékenység Istennője is felemelkedik és alámerül, akárcsak a földi környezet élővilága, a Földanya maga.

Az évszakok váltakozása, a sötétség, illetve a fény előretörésének a hullámzása valamikor egybeolvadt az emberi lét ritmusával. Megvolt az ideje az ünnepnek, a kinyílásnak és a visszahúzódásnak. A mai kor embere elszakadt a természetes ritmusoktól. A sötétség idején sem húzódik vissza, nem merül lényének mélyére, nem ad esélyt a természetes átrendeződésnek, nem áll meg... nem lassít... nem összegez. Rohan, de sokszor fogalma sincs, hova, miért, meggátolva ezzel az élet természetes ritmusát.

Read More

TODAY I RISE

 

Today I rise

Where are you?                                                     
Little girl with broken wings but full of hope
Where are you?
Wise woman covered in wounds

Where are you?
Where are you?
Where are you?

Read More

EREDENDŐ ERŐ - NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Interjúrészlet - Zsuzska)

 

Miért bukás a válás?

kép forrása: Pinterest

Én először bukásként éltem meg. Úgy éreztem, hogy azt, amit felépítettünk, elrontottam. Tudod, a mese nem úgy szólt többé, hogy éltek boldogan, amíg meg nem haltak. Persze a fájdalom és gyász mellett, tudtam, hogy ez az én döntésem.

Felnősz, házasság, gyerek, család. Ez így önmagában még nem recept a boldogságra. Nem volt jó mintám, bár anyám nagyon igyekezett és szeretett, apám viszont alkoholista volt. Próbáltam én is jól csinálni, amennyire akkor képes voltam, elhatároztam, hogy majd én megmutatom, hogyan kell, de nem vettem észre, hogy aki csinálja, az csak az egyik részem. Más részeim viszont, valamilyen irányt szomjazva figyeltek. Aztán mégsem sikerült, nekem nem sikerült.

Még ma is zajlik ennek a feldolgozása a gyerekeimben, de mellette rengeteg olyat kaptak, amihez éppen a válás kellett. Ha ez nem történik velünk, én magam is egészen más lennék. Azoknál a házasságoknál, amelyek idejekorán megköttetnek, nincs lehetőségük az embereknek, hogy kipróbálják önmagukat. Hogy egyedül éljenek, hogy kipróbálják az önállóságot, élményeket szerezzenek. Én egyből egy közösbe érkeztem, a gyerekek születése után nem volt önálló keresetem. A klasszikus felállás: apa keres, anya pedig otthon van.

Kiszolgáltatottság?

Egyrészt igen, másrészt, ha van egy jól működő kapcsolat, akkor nem feltétlenül éljük meg kiszolgáltatottságként. Amikor a gyerekeket vártuk, vagy éppen kicsik voltak, nem annak éltem meg. Egy kettős motor voltunk. De tény, hogy van olyan része a családvállalásnak, amiben a kiszolgáltatottság megjelenik.

Mi akadályozott meg akkoriban, hogy alászállj, hogy a mélységgel kapcsolódj?

Nem tudtam, hogyan tegyem. Néha kiültem a padra, vagy az erdőbe, jó volt, de hiányzott valami. Nem tudtam, hogyan kapcsolódjak. Senki nem mondta, hogyan kell csinálni. Nem volt meditáció, női kör, nem voltak társak, nem volt internet, hogy kutakodjak.

Próbáltam egy református gyülekezetbe járni, próbáltam a biblia felé fordulni egy rövid ideig, de nem vitt előre. Válságba kerültem és azután bukkantak fel más lehetőségek. Akkor jött a dúlaság és ott találtam valami olyat, ami nekem nagyon jó volt. Akár maga a női közösség, akár a misztériumokkal való találkozás. Azt éreztem, hogy ez nagyon fontos, hogy kapcsolódni tudok egy csomó mindenhez, amihez addig nem.

Mi vezetett mégis a váláshoz?

Sok minden történt egyszerre, ami egyrészt nagyon jó volt, másrészt viszont utólag úgy látom, hogy akkoriban mindezt nem tudtam beintegrálni a házasságomba. A férjem egyébként mindenben támogatott, mellettem állt. Mindig készen állt, hogy a gyerekekkel legyen, amikor nekem mennem kellett. Érezte, átlátta, mennyire fontos, amit csinálok, hogy ez egy szolgálat, elhivatottság, Tudta, mennyire fontos, hogy segítséget kapjanak a nők. Sokat beszéltem neki erről.

(...)

Sokat gondolkodtam a házasságom ideje alatt, hogy talán velem van a hiba? Én nem vagyok elég szenvedélyes? Mi az, ami ezt az egészet mozgatja?

Persze ott vannak a magyarázatok: a gyerekek, a fáradtság, de nem ezekről van szó, nem ez a lényeg! Az a kérdés, hogy anyaként, nőként tudok-e önmagammal lenni? Tudok-e úgy önmagammal lenni, hogy táplálom a bennem élő érzékiséget, ragyogást és meg tud-e születni az a tűz, amire egy férfi képes reagálni.

Meg kell tanulnunk, hogy igenis van ilyen és ezt hogyan kell csinálni. És aztán megéreztem, hogy a szexualitás ott van bennem, átjár, kitágít, felszabadít, átjárhatóvá tesz.

Azt gondolom, talán most van az a kor, amikor ezt egyáltalán lehet, erre generációkon át nem volt lehetőség.

Igen, éppen tegnap előtt beszélgettem anyukámmal és sírt. Azt mondta, hidd el, ezt nálunk nem lehetett, nem lehetett arról beszélni, hogy szex, és gyakorlatilag teljes tudatlanság volt mindenről. Arról, hogy neki öröm lehet a szexualitás, hogy maszturbálni normális. Arról is beszélgettünk, hogy én hogyan tudom ezeket megbeszélni a lányommal. És ő ezt nagyon sajnálja, hogy neki ezt nem lehetett.

Néha olyan fájdalmas helyzeteket élünk át! Nem tudjuk, hogyan lehet hozzáférni a boldogsághoz, nincs leírva, nincs rá recept, egy csomó mindent át kell élni ahhoz, hogy ezt felfedezzük. 

A teljes interjú a könyvben olvasható:

EREDENDŐ ERŐ - NŐK A XXI. SZÁZADBAN (GONDOLATOK, INTERJÚK)

A könyvről és a rendelés lehetőségeiről itt olvashattok: KLIKK IDE

Read More

AMERIKA VÁLASZTOTT...

Ritkán kényszerítenek billentyűzet elé a politikai események, melyek talán a legmocskosabb,

legsötétebb területei az életünknek, most mégis muszáj...

Egyik interjúalanyom gondolatai jutottak eszembe ma reggel:

„... annyit mondanék, nagyon fontos, hogy gondolkodjunk! Értem egyébként, hogy miért nem akarunk! Gondolkodni ugyanis fájdalmas. Az agyunk jelenleg letompított állapotban van, többek között a tv, a média által. (…)

Amikor elkezdjük majd használni az agyunkat, azt a szervünket, amit hosszú idő óta nem dolgoztattunk, akkor az fájni fog. És ez tényleg fizikai fájdalom.”

Olyan ez mint az edzés. Amikor a hosszú ideje tartó tespedtség után munkára késztetjük az izmainkat, az fájdalommal jár. 

Tegnap éjjel nehéz döntés előtt állt Amerika...

Az amerikai választási eredmény kapcsán nem a demokráciát siratom – az ugyanis soha nem létezett. Lehet, hogy történészek és politológusok e mondat kapcsán a fejükhöz kapnak, de akkor is azt kell mondjam, demokrácia – az írott történelmi korokban – nem létezett.

Ne példálózzunk a görögökkel! Az athéni „demokráciában” hosszú időn át virágzik a rabszolgatartás, a nőknek nincs szavazati joga, Arisztotelész pedig úgy vélekedik, hogy „ A nők és a rabszolgák egy fontos szempontból hasonlóak: urukkal/férjükkel szembeni alacsonyabbrendűségük állandó és változatlan.” (Jack Holland) Miről beszélünk?!

Az azóta eltelt időben persze történtek változások a nőket illetően, és a rabszolgaság is új nevet kapott...

Tudom, hogy ami most történik a világban, az nem más, mint egy haldokló rendszer végső, kétségbeesett sikolya, mely időnként túlságosan is élesen, de belehasít a dobhártyánkba.

Tudom, hogy a mély változás mindig drámai, és mindig megelőzi a kétségbeesés.

Tudom, hogy a fennálló rendszerek pusztulása megállíthatatlan folyamat, legyen bár üvöltésük mégoly hangos is!

Ami mégis megrendít, az az emberi értékek sebes iramú hanyatlása világszerte.

Amerikában léteznek nők – és amint azt láthatjuk, nincsenek kevesen - akik Donald Trump mellett tették le a voksukat.

Megrendít, hogy a gyűlölet, a kirekesztés, az indulatkeltés tomboló hullámai söpörnek át a mindennapokon. Hogy egyetlen közös istenünk maradt – a profit, a harácsolás, a kifosztottság, a korrupció és kizsákmányolás istene.

Hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni a saját indulatainkkal, annak valódi forrásaival, az elfojtásainkból eredő frusztrációinkat pedig egész egyszerűen beleokádjuk a világba.

Kihasználhatóak és a végsőkig ingerelhetőek vagyunk.

Vaclav Havel azt mondta Orbán Viktorral kapcsolatban: isten óvja a magyarokat – de Európát is – ha ez az ember még egyszer hatalomra kerül.

A Donald Trump-ról kialakult kép kapcsán, győzelemre jutását látva, nem tudom mit lehet még mondani...

Read More

EREDENDŐ ERŐ - NŐK A XXI. SZÁZADBAN (Interjúrészlet - Virág)

Az előző munkahelyemen szörnyű dolgok történtek. Teljes eltiprás, beszólások, szexizmus,

kép:Alessio Albi

minden nap. Arra eszméltem, hogy a férfi kollégáim a barátnőimet nézegetik az egyik közösségi oldalon, és megvitatják, hogy melyikkel mit lehetne kezdeni. Pornót néztek a kanapén, leszbikus lányokat, ahogyan kielégítik egymást és mindezt munka közben.

Ez persze arról is szólt, hogy engem csesztessenek, mert többször kinyitottam a szám és jeleztem, hogy ez nem igazán ide való, miért kell a másikat ilyen helyzetbe hozni – főleg a közösségi oldal kapcsán. Amikor szóltam, még jobban ráerősítettek és persze én csak egy fiatal nő vagyok, nem érthetek semmit, maradjak nyugton, nem tudok semmit a világról. Minden nap volt valami, amit egyrészt azért kaptam, mert nő vagyok, másrészt mert fiatal.

Hogy tudtad ezt a helyzetet kezelni?

Hát én ezt egyáltalán nem tudtam kezelni! Voltak próbálkozásaim, de annyira nagy volt a túlerő, hogy azt éreztem, ezzel nem tudok szembeszállni. Volt még egy lány abban a szobában, ahol én is dolgoztam, de ő sem állt mellém.

Beállt a túloldalra, persze, tök poénos, röhögjünk egy jót. És ez nagyon szomorú.

Szóval egy ideig ellenálltam, aztán úgy tettem, mintha ez az egész nem is létezne, de belül továbbra is összerántott. Nem éreztem magam túl jó, nem tudtam természetes lenni, mert folyamatosan találtak fogást azon, ami én vagyok. Megkaptam, hogy hippi vagyok, amit akár bóknak is vehetnék, ha nem lett volna benne hogy: nem tudja, miről szól az élet, majd később rájön, stb. Ez mondjuk még nem annyira durva, de munkahelyen kollégák között nagyon fontos lenne megtartani bizonyos határokat.

Végül kiléptem, és akkor indult az az alkotói folyamat, amiről már beszéltünk. Bár megelőzte fél év depresszió.

Még nem vagyok teljesen önálló, de abban a tekintetben igen, hogy nem bedolgozok valaki másnak, hanem saját magam csinálom a saját dolgaim. Éppen most tanulom, hogyan legyek önmagam főnöke. Otthon dolgozom, magamnak kell meghatározni, hogy mettől meddig tart a munkaidőm, és egyáltalán hogyan zajlik majd a napom.

Sok mindent kell egyszerre csinálni. Saját magam menedzsere vagyok, én vagyok az is, aki szitázik, aki festékes lesz, aki válaszol az üzenetekre. Ez elég sok, de közben meg nagyon jó. Az egészben a legjobb a szabadság, hogy nem mások elképzelései határozzák meg, mit hogyan tegyek. Egy kicsit mindennap el tudok veszni abban, amit csinálok. Ez adja a legtöbbet. Van, hogy délután kettőkor nekiállok, és este hétkor jövök rá, hogy ja, nem ettem, nem ittam. Flow.

Persze vannak néha mélypontok, amikor oda lyukadok ki, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme. Ott fut még mindig a program, hogy: nehogy elhidd már magadról, hogy tudsz te bármit is!

Hogy jutsz át ezeken az időszakokon?

Hát úgy, hogy most már tudom, hogy van ilyen, de vége lesz. Megélem, amikor rossz, és tudom, hogy ja persze, ez egy ilyen nap, ja, egy héttel a menstruáció előtt mindig szokott ilyen lenni. Tudom követni a saját folyamataimat, tudatosítom, hogy miben vagyok éppen és ez sokat segít.

A teljes interjú a könyvben olvasható:

EREDENDŐ ERŐ - NŐK A XXI. SZÁZADBAN (GONDOLATOK, INTERJÚK)

A könyvről és a rendelés lehetőségeiről itt olvashattok: KLIKK IDE

Read More